A szélerőművek üzemeltetői Ausztriában a kedden életbe lépett szabályozás alapján magasabb kompenzációban részesülnek az általuk termelt és az áramellátó hálózatba betáplált elektromos energia után.
BővebbenRomániában is bevezetnék a pillepalack-újrahasznosító rendszert
Romániában is bevezetni készülnek a pille palackok inverz begyűjtésével és újrafeldolgozásával foglalkozó rendszert, ennek lehetőségeiről tárgyalt hétfőn Bukarestben Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter Simon Lajossal, a magyarországi Budafilter 94 Kft. ügyvezető igazgatójával.
BővebbenA Honda napenergiával működő hidrogén-töltőállomást avat
Eltekintve az új hibridek bejelentésétől, melyek a világ jobbá tételét szolgálják, a Honda igyekszik még nagyobb elkötelezettséget mutatni a környezetbarát technológiák iránt.
BővebbenMégsem olyan nagyszerű bioüzemanyag az alga?
Többször taglaltuk már a bioüzemanyag fura forrásait. Volt már szó görögdinnyéről és csokoládéról, sőt, dohányról is. A listán természetesen helyet kapott az alga is, mivel tudósok szerint csodálatos természetes forrása lehet a bioüzemanyagoknak.
BővebbenBerlini gyárat alakítottak át zöld területté
A Palomar5 „Tábor” egy hihetetlen projekt, melyet 30, 30 év alatti gondolkodó indított el.
BővebbenÚjrahasznosított flakonok – kreativitás a jó cél érdekében
A holnap rendkívül ideális világában, el kell felejtenünk a PET palackokat.
BővebbenJapán kutatók felfedezték az okos sarat
Kutatók véleménye szerint a teljes, USA-ban felhasznált kőolaj 4,6 százalékából műanyagot gyártanak, amelyből további több száz termék készül. Egy japán kutatócsoport zöld megoldások kidolgozásán munkálkodik, melynek alapja a agyag és a víz.
BővebbenA biopamutot is hamisítják
Nemrégiben arról számoltunk be, hogy a H&M el nem adott ruháit inkább megsemmisíti, ahelyett, hogy elajándékozná őket. Most –nem túl - szerves pamutszöveteikkel kerültek címlapra.
BővebbenSzerencs önkormányzata támogatja a szalmaerőművet
Szerencs Város Önkormányzata 2010. január 28-ai ülésén a jelenlévő 16 képviselő közül 11-nek az igen szavazatával egy tartózkodás mellett megerősítette, hogy továbbra is támogatja a város ipari parkjában a szalmatüzelésű erőmű megépítését.
BővebbenA bolt, ahol nem csomagolnak
Mit kapunk, ha kombináljuk a marketinget egy bolttal, szép és finom ételekkel, és a csomagolás beszüntetésével?
Bővebben