Tag Archives: vállalkozás

Agrárminisztérium: versenyképes vállalkozások segítik a fejlődő kistérségeket

A magyar mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, ennek ékes bizonyítékai a Kiskun Expón kiállító vállalkozások, amelyek megmutatják a magyar vidék erejét és versenyképességét - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára pénteken Kiskunfélegyházán, a rendezvény megnyitóján a szaktárca közleménye szerint.

Bővebben

Már pályázhatnak a vállalkozások Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra

Idén kilencedik alakalommal hirdeti meg az OFA Nonprofit Kft. nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója pályázatát. A rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat megbecsülik, legfontosabb értékükként kezelik. A pályázat elősegíti a felelős foglalkoztatói szemléletmód hazai fejlődését is - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Bővebben

Az MI-vezérelt egyemberes vállalkozásoké a jövő? – izgalmas beszélgetés a Széchenyi István Egyetemen

„Olyan forradalom ez, mint az elektromosság megjelenése, csak még annál is mélyrehatóbb” – hangzott el a Széchenyi István Egyetem Spinoff Klubjának évadnyitó pódiumbeszélgetésén, ahol a mesterséges intelligencia (MI) üzleti felhasználási lehetőségeit vitatták meg a technológiával foglalkozó szakemberek.

Bővebben

Hitellel segítik a vállalkozók zöld átátállását

Az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Deutsche Leasing megállapodást írt alá pénteken egy olyan hitelcsomag első, 50 millió eurós (mintegy 19 milliárd forint) részletéről, amely németországi, bulgáriai, magyarországi és más uniós tagországok kis- és középvállalkozásainak (kkv-k), valamint közepes piaci tőkeértékű vállalatainak zöld átátállást segítő lízingjeit támogatja.

Bővebben

K&H: kevés cég használ zöld energiát

Egyre több hazai cég látja a környezeti fenntarthatóság fontosságát, terveznek is beruházásokat, de egyelőre visszafogták megvalósításukat, mert sem saját forrásuk, sem külső finanszírozás, sem pályázati támogatás nincs hozzá. A K&H fenntarthatósági indexének minimális emelkedése mögött az a kép bontakozik ki, hogy a hazai közepes és nagyvállalatok zöld átállása nagyon lassan halad.

Bővebben

Mérséklődnek a rezsiterhek

A kormány a háborús időkben is biztonságos ellátást és megfizethető energiaárakat garantál minden magyar fogyasztó számára - hangsúlyozta Steiner Attila, a Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook oldalán közzétett videóüzenetében.

Bővebben