Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) közös projektjének keretében megkezdődött a tiszalöki vízlépcső és hajózsilip rekonstrukciója - közölte a miskolci székhelyű Émvizig az MTI-vel.
BővebbenVízerőműveket állítanak le Kínában a veszélyeztetett óriásszalamandra megóvására
A Kína középső részén fekvő Hunan tartományban 34 vízerőmű működését állították le, és 10 duzzasztógátat bontottak le egy rezervátumban az elmúlt két évben annak érdekében, hogy megóvják az ott élő óriásszalamandrákat, amelyeket a kihalás veszélye fenyeget - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
BővebbenSzlovénia eláll a vízerőmű építésének projektjétől a Mura több szlovén szakaszán
Szlovénia eláll a vízerőmű építésének projektjétől a Mura több szlovéniai szakaszán - jelentette be Jure Leben szlovén környezetvédelmi miniszter kedden. Az elsőt a magyar határhoz közeli Hrastje-Mota település mellett építették volna meg.
BővebbenA hullámerőmű elképesztő változásokat hozhat az energiatermelésben
A Föld 75%-át százalékát víz borítja, a hullámok energiája masszív energiatermelési potenciált jelent.
BővebbenHullámerőmű lett egy svéd kardiológus szabadalmából
Aligha gondolta az orvos, hogy az ötletét egy műszaki berendezésben hasznosítják majd. A CorPower Ocean nevű svéd vállalat kifejlesztett egy hullámerőművet, amelyet jelenleg az Orkney-szigetek mellett tesztelnek.
BővebbenEgyre inkább megújuló energiákra épít Irán
A közel-keleti országban előtérbe kerül a napenergia és a megújuló energiák hasznosítása.
BővebbenOroszország nagyot robbantana az energiatárolásban
Talán kevéssé ismert tény, hogy a döntően olajra és földgázra épülő Oroszország, kihasználva a területén lévő nagy számú és nagy vízhozamú folyót, villamosenergia-szükségletének egyötödét vízenergiából állítja elő.
BővebbenMegölheti a megújuló energia az Amazonast
Jelentős és visszafordíthatatlan károkat szenved el az Amazonas medencéje, ha folytatódik a nagyszabású duzzasztógát-építési program, írja az MTI.
BővebbenArchimédeszi csigákkal működő kis vízerőművet avattak fel Szentgotthárdon
Kis vízerőművet avattak fel a Rábán szerdán Szentgotthárdnál, az archimédeszi csigákkal működő erőmű Magyarországon egyedülinek számít.
BővebbenNorvégiában épül a világ első elektromos meghajtású önjáró teherhajója
Norvégiában jövőre elkezdik építeni a világ első elektromos meghajtású önjáró teherhajóját, amely egy feltöltéssel képes 65 tengeri mérföldet (120 kilométert) megtenni 12-15 csomós sebességgel – jelentette be szerdán a projekt vezetője, Björn Tore Orvik.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu