Tag Archives: vörösiszap-szennyezés

Iszapömlés – Folyamatosan működik a MAL Zrt. ajkai timföldgyára

Több mint 22 ezer tonna bauxitot dolgozott fel október 15-ei újraindítása óta a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. ajkai timföldgyára - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője szerdán az MTI-vel. A termelést azután állították le, hogy október 4-én átszakadt a cég egyik vörösiszap-tározójának gátja, és a kiömlő anyag több települést elárasztott. A MAL Zrt. október közepe óta állami felügyelet alatt van.

Bővebben

Iszapömlés – Hétfőn újraindulhat a tanítás Devecserben

Várhatóan az őszi szünet után, a jövő hétfőtől újra Devecserben tanulhatnak a helyi felső tagozatos diákok, a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulóinak létszáma azonban csökkent - mondta az intézmény igazgatója kedden az MTI-nek. Eszterhainé Fatalin Ilona tájékoztatása szerint eddig negyven gyereket írattak át más iskolába a szülők, de a létszám napról napra változik.

Bővebben

Iszapömlés – Újabb gátat építenek Kolontárnál

Egy újabb, mintegy másfél kilométer hosszú védőgátat építenek Kolontárnál, az egy hónappal ezelőtt megsérült zagytározó közelében, a vasúti töltések mellett, a timföldgyár által már megépített kettes számú körgát nyomvonalán; a védmű tervezése már megkezdődött, a kivitelezés jövő héten indulhat - tudta meg az MTI tudósítója a Veszprém megyei településen vasárnap.

Bővebben

Iszapömlés – Devecser már megkapta a 150 millió forintos gyorselőleget

Már megérkezett a devecseri önkormányzat számlájára az a 150 millió forint, amelyet a kormány a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezés költségeinek fedezésére utalt át a Magyar Kármentő Alapból - tájékoztatta az MTI tudósítóját a Veszprém megyei település polgármestere szombaton. Toldi Tamás közlése szerint az összeget néhány napon belül el is költik.

Bővebben