Talán úgy tűnhet, mintha ez egy hagyományos autó lenne, de a Penn State diákjainak egy csoportja és egy 2009-es Saturn VUE kapott egy esélyt, hogy megváltoztassa az autóipart.
BővebbenObama zöld utat ad
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (EPA) és az Amerikai Közlekedési Minisztérium (DOT) javasolták az első egységes szabványok bevezetését a személygépkocsira vonatkozóan.
BővebbenVillanyautók dömpingje a frankfurti autókiállításon
z idei frankfurti autókiállításon (IAA) is érződik a válság: jóval kevesebb gyár hozta el újdonságait az autóipar kétévente tartott legnagyobb európai seregszemléjére, mint 2007-ben. A korábbi jelszó (nagyobb és drágább modelleket a vásárlóknak) helyett a környezetet kímélő járműveken van idén a hangsúly - derült ki német tv-adók helyszíni tudósításaiból.
BővebbenElektromos autó összeszerelő üzemet létesít Európában a Tata
Az indiai Tata Motors elektromos autó összeszerelő üzemet létesít az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, vagy Norvégiában - közölte Clive Hickman, a Tata Motors European Technical Centre ügyvezető igazgatója.
BővebbenJanuártól megszűnik a zöldkártya
Januártól megszűnik a zöldkártya, az autók környezetvédelmi vizsgálatát egyszerre végzik majd a műszaki vizsgával - tudta meg a Magyar Televízió Híradója.
BővebbenAustrian Mobile Power
Osztrák vállalati együttműködés elektromos járművek megvalósítására. Az Austrian Mobile Power technológiai platform 2020-ig 100 ezer elektromos autót kíván forgalomba helyezni Ausztriában.
BővebbenOsztrák vállalati együttműködés elektromos járművek megvalósítására
Az Austrian Mobile Power technológiai platform 2020-ig 100 ezer elektromos autót kíván forgalomba helyezni Ausztriában. A Verbund, a Siemens Österreich, a Magna, a KTM, az AVL és az Austrian Institute of Technology (AIT) részvételével létrehozott együttműködés az elkövetkező években 50 millió eurót fordít szériagyártásra alkalmas járművek kifejlesztését szolgáló kutatásokra.
BővebbenTöltőállomás elektromos járműveknek Brazíliában
Az elektromos járművek leginkább elektromos kétkerekűeket takar. Pár ezer ilyen kerékpár járja a brazil utakat, azonban számuk még így is sokszorosan meghaladja, a ritkán előforduló elektromos autókét.
BővebbenFenntartható és futurisztikus személygépkocsik
A Royal College of Art diplomamunkái minden évben érdeklődők sokaságát vonzzák. Talán a Vehicle Design diplomamunkái örvendenek a legnagyobb sikernek, fontos megismerni, mit tartanak a jövő tervezői a fenntartható és zöld járművekről, milyen irányvonalakat jelölnének ki.
BővebbenKétüléses hidrogénautó a Porsche támogatásával
Új kétüléses hidrogénautót mutattak be Londonban; a Porsche támogatásával készült Riversimple Urban Car érdekessége, hogy városi használatra szánt kisautóról van szó, amelyet havi 200 fontért (66 ezer forintért) üzemanyaggal együtt bérelhetnek a tulajdonosok.
Bővebben