A napelemeknek több fajtájuk is van, és attól függően, hogy mire is használják őket, több csoportra lehet osztani ezeket.
BővebbenBúzát arattak a napelemek alatt
Fogyatkoznak, mert sorra cáfolatot nyernek a napenergia – és úgy általában a megújuló energiát hasznosító energiatermelők – terjedésével szemben felhozott korábbi gazdasági, technológiai, vagy akár környezetvédelmi érvek.
BővebbenEz a napelemfarm az ország 5 százalékat adja majd
A héten bekapcsolták a termelésbe Burkina Faso új napelem-farmját, amely egyben Nyugat-Afrika legnagyobb ilyen létesítménye.
BővebbenNapelemek kerülnek a komlói városháza tetejére
Napelemeket szerelnek fel egy európai uniós projektnek köszönhetően a komlói városháza épületére.
BővebbenSzélenergiából termelt árammal működik a Microsoft szerverközpontja
Az Amszterdamtól északra lévő middenmeeri centrum a jövőben 100 százalékban zöldenergia segítségével üzemel.
BővebbenÁramot termel a szélerőműpark a La Manche-csatornán
A Rampion tengeri szélerőműpark megkezdte az áramtermelést a La Manche-csatornán. Az E.ON bejelentette, hogy üzembe helyezték az első turbinát.
BővebbenFelére csökken a napelemadó januártól
A magyar napelempiac többségét képviselő iparági egyesület, a MANAP bízik abban, hogy a napelemek termékdíjának 2018. január elsejétől való csökkentése jele annak, hogy a kormányzat ezen túl egyre inkább támogatja a megújuló energiaforrások, ezen belül is a napenergia felhasználásának minél szélesebb körű elterjedését.
BővebbenEritrea fővárosában napenergia biztosítja a közvilágítást
Kísérleti projektnek indult, de mind a helyieknek, mind a vezetésnek megtetszett az, hogy az utcai lámpákat napenergiából átalakított villamos energiával látják el Eritrea fővárosában.
BővebbenBaromfiürülék lehet a jövő energiaforrása
Baromfiürülékéből készülhet a következő alternatív energiaforrás, amely a szenet is kiválthatja – írja az MTI. Izraeli kutatók szilárd fűtőanyaggá alakították a szárnyasok ürülékét.
BővebbenKávézaccal hajtanának londoni buszokat
Kávézaccból készített üzemanyag hajthat több londoni buszt is – közölte a Royal Dutch Shell olajipari vállalat és a Bio-bean tiszta energiatechnológiával foglalkozó cég hétfőn.
Bővebben