Támogatást kap, aki Európában gyártott napelemeket vesz

Olyan ösztönzőket vezetett be az osztrák kormány, amely kifejezetten az EU-s napelemgyártóknak kedvez.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az osztrák kormány ösztönzőket vezetett be a 35 kilowatt feletti, Európában gyártott modulokkal felszerelt fotovoltaikus rendszerek számára – számol be a PV Magazine. Az intézkedés célja, hogy a kínai előretörés ellensúlyozásával új munkahelyeket teremtsen és támogassa az energetikai átmenetet, 20 százalékkal magasabb támogatást nyújtva a jogszabálynak megfelelő projekteknek. Egyes uniós tagállamokban próbálják elősegíteni az EU-n belül gyártott napelem-alkatrészek terjedését, de az uniós törvényhozás szintjén is egyre hangsúlyosabb ez az elképzelés. A fő cél ezzel az, hogy az EU ne váljon kiszolgáltatottá az unión kívül, elsősorban Kínában gyártott termékekkel szemben, illetve hogy a hazai gyártók ne szoruljanak ki a piacról. Az osztrák kormány ezúttal úgy döntött, hogy „Made in Europe” bónuszt vezet be a 35 kilowatt feletti, Európában gyártott napelemmodulokkal megvalósuló fotovoltaikus projektek számára. „A kormánydöntés megerősíti a munkahelyteremtést, valamint támogatja az energetikai átmenetet” – jelentette ki Werner Kogler alkancellár, Leonore Gewessler éghajlatvédelmi miniszter és Martin Kocher gazdasági miniszter egy közös nyilatkozatban.

„Ez a lépés fontos jelzés mind az osztrák ipar, mind a lakosság számára, hogy a hazai termelésből származó magas minőséget támogatják, és az erős árnyomást tompítani kívánják” – mondta Vera Immitzer, a PV Austria ügyvezető igazgatója. A Fronius osztrák fotovoltaikai vállalat a múlt héten közölte, hogy 350 munkahely leépítését tervezi, az iparág más vállalatai is szenvednek a Kína által gyakorolt erős versenykényszertől.

„Aki valóban meg akarja erősíteni az európai környezetvédelmi technológiákat, annak megfelelő beruházási ösztönzőket is biztosítania kell” – nyilatkozta Werner Kogler osztrák alkancellár. Mint hozzátette, éppen emiatt a „Made in Europe” elvnek az osztrák finanszírozási kultúra központi elemévé kell válnia.

Ajánlott tartalom

Pofonegyszerűen szerelhető fel egy új fejlesztésű napelem

A FutureVoltaics előre összeszerelt, visszaverőkkel ellátott függőleges tetőtéri fotovoltaikus rendszereket fejlesztett ki, amelyek akár 80%-kal nagyobb energiateljesítményt is nyújthatnak.