Támogatja a verespataki arany kitermelését Victor Ponta román miniszterelnök

Támogatja a verespataki arany és ezüst kitermelését Victor Ponta román miniszterelnök a környezetvédelmi normák betartása mellett.

A román miniszterelnök a DC News román hírportálnak adott csütörtöki interjúban nyilatkozott erről. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a verespataki beruházás jelenleg “halott” terv, és mindaddig az marad, amíg nem rendelkezik politikai támogatással.

“Ugyanakkor úgy gondolom, hogy az országnak a javát szolgálja, ha nyersanyagot termelünk ki, beleértve az aranyat is úgy, hogy minden környezetvédelmi normát betartunk” – mondta a román miniszterelnök.

Ponta nem ért egyet azzal a magatartással, miszerint “még el sem kezdődik egy beruházás, és máris egyesek ellenzik”. Példaként a palagázt említette, amelynek kitermelése ellen Romániában széles körű tüntetések voltak.

Az amerikai Chevron Románia több részén próbafúrásokat akart végezni, hogy megállapítsa, mennyi palagáz rejlik a kőzetekben, de azokat el kellett halasztania a tüntetések miatt. Ponta akkor sem értett egyet a tüntetőkkel, hangsúlyozva, hogy hasznos lenne tudni előbb, mennyi palagázzal rendelkezik Románia, majd utána kellene dönteni, hogy kitermelik-e. A környezetvédők azonban attól tartanak, hogy már a próbafúrások is szennyezik a talajvizet, és helyrehozhatatlan környezeti károsodást okoznak.

A Mediafax román hírügynökség emlékeztetett, hogy 2011-ben, amikor Ponta még ellenzékben volt, élesen bírálta Traian Basescu román államelnököt amiatt, hogy a verespataki arany kitermelése mellett foglalt állást. Azzal vádolta Basescut, hogy az aranyat kitermelni akaró kanadaiak finanszírozták választási kampányát, és állásfoglalásával az ő érdekeiket védi. Akkor kijelentette, hogy a verespataki projekt nem fog megvalósulni, mert “nem minden politikust lehet megvásárolni úgy, mint Basescut”.

A román képviselőház június elején utasította el a verespataki aranykitermelés elősegítését célzó törvénytervezetet, amit a Ponta-kormány terjesztett a törvényhozói testület elé tavaly augusztus végén. A kormány lépése ellen több tízezer ember tüntetett Romániában több héten keresztül.

A Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalat 1600 tonna ezüstöt és 330 tonna aranyat akar kitermelni Verespatakon és környékén vitatott ciántechnológia alkalmazásával.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.