Tele vannak a gáztárolók

A cseh gáztárolók feltöltöttsége 99,9 százalékos, jelenleg 3,455 milliárd köbméter gáz van bennük – jelentette be Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön Prágában, az X platformra feltöltött bejegyzésében.

A miniszter szerint ez új rekord. Ugyanakkor érvényes, hogy Csehország továbbra sem vesz földgázt Oroszországtól. “Ami a következő téli időszakot illeti, Csehország elég gázzal rendelkezik, hogy kielégítse fogyasztását” – szögezte le Jozef Síkela. A szaktárca vezetője elismerte, hogy a megtakarításokhoz a kedvező időjárás miatti alacsonyabb fogyasztás is hozzájárult. “Az idén így 700 millió köbméternyi gázt takarítottunk meg” – közölte Jozef Síkela. Tavaly az éves országos fogyasztás mintegy 8,5 milliárd köbméterre esett vissza a 2021-es 9,3 milliárd köbméterről. Csehország tavaly cseppfolyósítottföldgáz-tárolókat bérelt a hollandiai Emshavenben, ahonnan 3,5 milliárd köbméter gázt kaphat az ország. Már tavaly ez fedezte a fogyasztás 27 százalékát.

Míg az ukrajnai háború kirobbanása előtt a csehországi földgáz 98 százaléka Oroszországból érkezett, mára ez a szállítás a nullára csökkent. Csehország a földgázt döntő mértékben Norvégiából, illetve az Egyesült Államokból vásárolja – derül ki a tárcavezető által nyilvánosságra hozott kimutatásokból. A cseh kormány igyekszik megerősíteni az állam ellenőrzését a gáztárolók felett, ezért a közelmúltban 8,8 milliárd koronáért (140,8 milliárd forint) megvette az RWE Gas Storage céget, a német RWE leányvállalatát. Ez hat gáztárolót üzemeltet Csehországban, kapacitásuk elég arra, hogy az éves fogyasztás mintegy harmadát innen fedezzék. Szeptemberben a kormány megbízta a CEPS állami vállalatot, hogy vegye meg a NET4GAS Holdings céget, amely a csehországi gázvezetékeket és transzferállomásokat üzemelteti. Sajtóhírek szerint az állam ezért várhatóan 4-5 milliárd korona (64-80 milliárd forint) közti összeget fog fizetni.

Ajánlott tartalom

Atomenergia nélkül nem érjük el a párizsi klímacélokat

Az Energia21 Kezdeményezés harmadik alkalommal ülésezett, ezúttal az atomenergia ügye került az ismert közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek tárgyalásának középpontjába. Palkovics László professzor, az E21 kezdeményezője felvezető gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy az atomenergia továbbra is a zöld jövő záloga - tájékoztatta a szervezet csütörtökön az MTI-t.