Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Teljes üzemre áll a királyszentistváni hulladékkezelő
Tudj meg többet: Szelektív hulladék

Teljes üzemre áll a királyszentistváni hulladékkezelő

A következő negyedévben teljes üzemre áll a tavaly májusban leégett királyszentistváni hulladékkezelő – mondta az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekt elnöke az MTI-nek.

Czaun János tájékoztatása szerint a tavaly leégett hulladékkezelő helyreállítása hamarosan befejeződik: a csarnokot felújították, a feldolgozáshoz szükséges speciális eszközöket pedig a közbeszerzésen kiválasztott cég várhatóan 2013. márciusában leszállítja. Akkortól teljes üzemre állhat át a hulladékkezelő, amelynek kapacitását évi 120 ezer tonna hulladék feldolgozására tervezték, de a gazdasági válság hatására lecsökkent fogyasztás miatt ez várhatóan évi 80-100 ezer tonna lesz. A “Tiszta Európa” programban részt vevő 158 település szelektíven gyűjtött hulladékát kezelő telep addig alternatív módban, az üzemen kívül, mobil eszközökkel végzi feladatát – tette hozzá. Elmondta azt is: a “Tiszta Európa” program keretében hárommilliárd forintért szereznek be eszközöket, így például 45, szelektív gyűjtésre alkalmas tehergépjárművet, több ezer komposztáló ládát, valamint több ezer, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges ládát. Szintén a program része, hogy 3,5 milliárd forint értékben 33, az önkormányzati társulás területén fekvő hulladéklerakót rekultiválnak – fűzte hozzá az elnök. A 158 település szilárd hulladékát kezelő program 26 millió eurót nyert az Európai Uniótól.

Ajánlott tartalom

A mézben lévő rovarirtószer kimutatására fejlesztettek ki új módszert kanadai kutatók

A háziméhekre veszélyes egyik gyakori rovarirtószer mézben való kimutatására fejlesztettek ki egyszerű és hatékony módszert kanadai kutatók.