Templom hóból? Lehet!

Száz évvel az első hóból épült templom után megnyitották is a másikat a bajorországi Mitterfirmiansreut lakói.

A 26 méter hosszú, 19 méteres toronnyal is megtoldott épülethez 1 400 köbméter hóra volt szükség. Bár a meleg idő kissé hátráltatta a munkákat, végül is december végére összejött a szükséges hómennyiség. A cseh-német határ közelében fekvő, ma Philippsreuthoz tartozó település lakói 1911-ben tiltakozásképp építettek hóból templomot magának – megunták ugyanis, hogy a legközelebbi templomhoz másfél órát kell kutyagolni a szomszédos Mauth városkába. Bár azóta, a két világháború között Philippsreutban épült egy valódi templom, a századik évfordulóra Mitterfirmiansreut lakói elhatározták: megismétlik az időjárásfüggő építészeti bravúrt. Míg az első templom az archív képek alapján meglehetősen szedett-vedett volt, addig az újat valódi építész tervezte: a passaui Alfons Döringer. Az egyetlen, 26×11 méteres hajó fölé parabolaíves hótető borul, a bejárati falat jégtéglákból építették. Egyedül a 19 méteres toronynál kellett egy kicsit „csalni”: ez az épületrész favázat kapott, a többit valóban csak hó és jég alkotja. Ebből készült az oltár és a szószék is, egyéb bútor viszont nincs a templomban. A világítást a jégtéglák mögé rejtett lámpák adják, ennek köszönhetően a templom esténként kék fényben dereng.

A teljes cikk itt olvasható.

templom

templom

az oltár

Ajánlott tartalom

80 ezres erkélynapelemet kezdett árulni a német szupermarket

Lidl és Aldi Nord lép be Németország erkélynapelem piacára, de Magyarországon nem lesznek elérhetők jogi korlátok miatt. Lidl terméke 219 euró, 150 watt, míg Aldi Nordé 350 watt és 469 euró.