Természet vs. arany

Ha a morális indok nem elegek, itt van egy másik, amiért érdemes befektetni a természetbe: kutatók kiderítették, hogy akár százszoros tőkehozamot hozhat.

Igen, ez pontosan 10000 %-os nyereség – tehát jobb befektetés, mint az arany. Az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdaságtana elnevezésű tanulmány szerint a vizes élőhelyek védelmébe, a korallzátonyokba, és az erdőkbe invesztálni a legnagyobb pénzügyi lépés lehet, amit valaha véghezvittünk.

A BBC jelentése szerint ez az első olyan átfogó tanulmány, amelyben megjelenik az ökoszisztéma-szolgáltatások kifejezés.
A tanulmány 1100 vizsgálat alapján készült el és világszerte elemzi a különböző ökoszisztéma-szolgáltatásokat. A következtetés? Nos, a tanulmány vezetője, a Deutsche Bank közgazdásza, Pavan Sukhdev szerint ennek fényében megbízható képet kapunk és szinte teljesen biztosnak vehetjük a sikert.

Senki nem titkolja, hogy a tanulmány elsődleges célja, hogy megragadja a politikai döntéshozók figyelmét, abban a reményben, hogy sikerül őket meggyőzni, hogy fektessenek be a megőrzésére is.
Nem szabad elfelejteni, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások tekintetében, a folyamatos erdőirtások következtében 2-3 trillió dollártól szabadul meg az Egyesült Államok évente –ez  több, mint a pénzügyi összeomlás költségei.

Sukhdev szerint: „Ha a tenger védelmét kevesebb mint 1%-ról mondjuk 30%-ra emelnénk, mi lenne az ára? Ennek költsége kb. 40-50 milliárd dollár lenne évente – az éves profit pedig körülbelül 4-5 trillió dollár.”
A nyereség az idegenforgalom népszerűbbé válásának és a jobb halászati lehetőségeknek köszönhető.

Ajánlott tartalom

Kína és Magyarország új kutatóközpontot hoz létre Zalaegerszegen

Intelligens, új energiájú járművekre és energiatároló rendszerekre fókuszáló kutatási, fejlesztési és tanúsítási központot tervez létesíteni Zalaegerszegen egy kínai–magyar konzorcium.