Uniós támogatással, 615 millió forint költségvetésű természetbarát szennyvízkezelési beruházás indul Derekegyházon - tájékoztatta Szabó István (független) polgármester kedden az MTI-t.

Természetbarát szennyvízkezelés Derekegyházon

Az 1.767 lakosú Csongrád megyei településen szeptemberben induló beruházásra az önkormányzat 485 millió forint támogatást nyert a Dél-Alföldi Operatív Program pályázatán – mondta a polgármester. A település és a hozzá tartozó majorság mintegy 540 ingatlanában keletkezett szennyvíz összegyűjtése és elvezetése, tisztítása 2010 szeptemberétől a hazai és az európai uniós előírásoknak megfelelően valósulhat meg – ismertette Szabó István.

A polgármester kifejtette: a szennyvízkezeléshez – a hagyományos megoldásoknál alacsonyabb beruházási igényű – német PMT-technológiát alkalmazzák majd. Ennek során először biológiai eljárással, vegyszermentesen elvégzik a víz tisztítását, majd egy 4,5 hektáros nyárfaligetben gyökérzónás megoldással hasznosítják a vízben még fellelhető szerves anyagot – magyarázta a község első embere. Szabó István elmondta: a szennyvíziszap hasznosítása érdekében komposztáló telep létrehozását, emellett a településen keletkező fahulladékot és a szennyvíztelepen megtermelt nyárfát felhasználó biomassza-fűtőmű kialakítását tervezi az önkormányzat, szintén uniós támogatással.

Ajánlott tartalom

Új felhívás célozza a rövid ellátási láncok fejlesztését

A rövid ellátási láncok (REL) fejlesztésének, kialakításának támogatására új pályázat jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel, a támogatási kérelmek benyújtására pedig május 14-től lesz lehetőség - jelentette be Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, a felhívás fő célja a közvetlen termelői értékesítés erősítése, ami a gazdálkodóknak és a fogyasztóknak egyaránt előnyös - közölte a szaktárca az MTI-vel.