Tesla Model 3-at kap aki feltöri a Tesla rendszerét

A legkomolyabb informatikai újítások az autóiparban a Teslákban találhatók meg, a gyár most tesztelné saját rendszerét.

Ez persze amellett, hogy sokak számára kecsegtető tulajdonság, egyesek aggódnak a rendszer kiberbiztonsága miatt, írta a teslasok.hu. Aki látta ugyanis, aligha tudja elfelejteni azt a jelenetet, amikor az egyik autós filmsorozatban egy hacker egy gombnyomással az irányítása alá vett egy kerületnyi autót úgy, hogy a sofőrök egyszerűen tehetetlenül ültek a volánok mögött. Ez persze nem történhetne meg a valóságban, és a Tesla sem veszi félvállról az autói rendszerének biztonságát. Éppen ezért a gyártó tavaly már megjelent a Pwn2Own rendezvényen, ahol etikus hackerek kereshetik a réseket egy-egy termék kibervédelmi pajzsán, úgy, hogy a legjobbak akár drága jutalmakban is részesülhetnek. Tavaly két ügyes fiatalember az autók böngészőjén keresztül jutott be a rendszerbe, és így 350 ezer dolláros (105 millió forint) jutalom mellett egy Model 3 RWD-t is hazavihettek. A Tesla idén is visszatér a rendezvényre, ám a mostani Model 3-as már jóval biztonságosabb, éppen ezért emelték a pénzdíjat is azok részére, akik képesek fogást találni a rendszeren. A fődíj 500 ezer dollár (150 millió forint), és egy Tesla Model 3, amely mellett az autó rendszerének egyéb pontjainak feltörésével még feljebb tornázható a jutalom, összesen 700 ezer dollárig (225 millió forint). A Pwn2Own rendezői azt nyilatkozták, hogy örülnek annak, hogy a Tesla megjelenik a rendezvényen, hiszen az amerikai autógyártó az informatika több területén is komoly előnyt élvez a többi autógyártóval szemben. A rendezvényt márciusban rendezik majd meg a CanSecWest konferencián, Vancouverben, és kíváncsian várjuk, hogy a hackereknek sikerül-e fogást találniuk a Teslán, és ha igen, akkor hogyan.

Ajánlott tartalom

Újra lehet pályázni az elektromos kerékpárok vásárlásának támogatására

Hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár az ITM vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.