TeSzedd! – Több ezer tonna szemetet szedtek össze az önkéntesek

Az első becslések szerint több ezer tonna hulladékot gyűjtöttek össze önkéntesek szombaton a "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért" hulladékgyűjtési akcióban - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel.

Magyarország történetének eddigi legnagyobb önkéntes akciójában 800 helyszínen mintegy 162 ezer önkéntes vett részt. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, a TeSzedd! akció fővédnöke Veszprémben húzott kesztyűt, hogy tevékenyen is részt vegyen a rendezvényen. Az összegyűjtött szemetet a következő egy hétben országszerte legális hulladékgyűjtő telepekre szállítják. A mozgalomba – amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve szervezett – minden megyében bekapcsolódtak a civil szervezetek, a kormányhivatalok, a vízügyi és erdőgazdálkodási szervek és az állami vállalatok is. Az önkéntesek április 21. óta regisztrálhattak a TeSzedd!

 

mozgalom honlapján, ahol a magánszemélyek és baráti társaságok mellett 156 vállalat, 403 civil szervezet és 551 közintézmény is jelezte részvételét. Nem csak földön, hanem vízen is takarítottak a jelentkezők, önkéntes búvárok merültek alá a Balatonban, és az Aggteleki Nemzeti Park vizei is megtisztultak, a fővárosi Gellért-hegy szikláin pedig ipari alpinisták szedték a szemetet – áll a KIM közleményében.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.