Tétlenül nézik a klímakatasztrófát

Sajnos hiába vagyunk túl egy olyan éven, amely során a klímaváltozás egyre fenyegetőbben érintette a gazdagabb és szegényebb országokat egyaránt, ez mégsem volt elég intő jel a tárgyaló felek számára a napokban véget ért dohai klímacsúcson.

Még a minimálisan elvárható eredmény sem született meg, ezzel pedig egyértelművé vált, hogy a tétlenségből fakadó klímakatasztrófa megakadályozására semmilyen hajlandóság nem mutatkozik az államfők részéről.  „A fejlődő országok közül néhányan egyenesen gúnyt űztek a tárgyalásokból azzal, hogy a korábbi vállalásaikat visszavonták, újakat pedig nem voltak hajlandóak tenni. Mindezt tetézte, hogy egy maroknyi, a kibocsátások szempontjából kulcsfontosságú ország, mint például Oroszország, Kanada, az Egyesült Államok és Japán végig igyekeztek blokkolni a tárgyalásokat. Ideje lenne belátni, hogy amit a kutatók évek óta állítanak, és amit emberek milliói tapasztaltak meg csak ebben az évben, még sürgetőbbé teszi a klímaváltozás elleni harcot. Minden év, amit a kormányok elpazarolnak tétlenségükkel, csak súlyosbítja a jövőbeni károkat!”- mondta Fáth Ákos, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.

A tárgyalásoktól elvárható minimális eredmény az lett volna, ha az országok valós (nem csupán könyvelési manőverekkel elért) kibocsátás-csökkentésben állapodnak meg, ha rendezik a pénzügyi kérdéseket (mikor és pontosan mekkora összeggel járulnak hozzá a klíma alapokhoz) és lefektetik egy jogi értelemben is kötelező érvényű, igazságos és ambiciózus globális megállapodás alapjait. Mindezek helyett egy ijesztően gyenge megállapodás született, ami messziről elkerüli a felelősségvállalásnak még csak a gondolatát is. A Dohában elfogadott záró csomag ugyan tartalmazza a kiotói jegyzőkönyv lejáró paragrafusának meghosszabbítását – azaz egy második vállalási periódust -, de a konkrétumok lefektetését a következő évi konferenciára bízza. Sajnos ez a kiterjesztés még eléggé ködös, és sok kiskaput rejt, melyeket a későbbiekben mindenképpen tisztázni kell majd.

A politikán világszerte egyre nagyobb a társadalmi nyomás. Az emberek, akik ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak, valós változásokat követelnek. „Dohában még soha nem tartottak megmozdulást környezetvédelmi kérdésben, azonban a tárgyalások alatt erre is sor került, ez jól mutatja a helyzet súlyát.”- mondta Tasneem Essop a WWF delegációjának vezetője. „A klíma krízis egyre sürgetőbb, a civil szervezetek továbbra is azon fognak dolgozni, hogy beláttassák a kormányokkal, hogy nincs több időnk, cselekednünk kell. Az emberek is ezt várják, hiszen saját bőrükön érzik a tétlenség árát.” – mondta Ahsbahs Krisztina, a WWF Magyarország éghajlatváltozási és energetikai projektvezetője.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.