Tilos a dohányzás a Balaton-parton

A rengeteg eldobált csikk miatt hozták a rendeletet. A parttól távolabb már rá lehet gyújtani.

Májustól tilos a dohányzás a Balaton-parton, Zamárdi környékén. A település három kilométer hosszú szabadstrandján akár harmincezer forintos büntetést is fizethet az, aki rágyújt majd. Az önkormányzatnál azt mondták: nyáron naponta több ezer csikket kellett összeszedni a dohányzó fürdőzők után, ezért döntöttek így – hangzott el szombaton az RTL Híradóban.

Padon cigizni szabad
A tiltás csak a part menti 25 méteres sávra vonatkozik. A sétány melletti padokon már rá lehet gyújtani – azt ígérik, hogy itt lesznek majd csikkgyűjtők is. Ezen a zamárdi partszakaszon rendezik nyaranta a Balaton Sound Fesztivált, július elején naponta több tízezer fiatal bulizik itt. Arra az időszakra nem vonatkozik a tiltás, a szervezőknek azonban a fesztivál után éppen olyan állapotban kell átadniuk a területet, mint amilyenben átvették.

Ajánlott tartalom

Szemléletformáló projektet indított a tudatos vízfelhasználás érdekében a DRV Zrt.

Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában címmel, a szemléletformálás érdekében indított projektet a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) 149,973 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatással, a projekt részeként Vizek háza néven élménypark, bemutatóterem és tanösvény is létesül Siófok-Törekiben - közölte a DRV Zrt. szerdán az MTI-vel.