TIM: első körben négyszáz közintézményt fűthet korszerű konténerkazán

Már az októberben kezdődő fűtési szezonban négyszáz helyszínen, köznevelési és szociális intézményekben válthatják ki a gázfűtést újonnan beszerzett konténerkazánok. A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hazai gyártókapacitás kiépítését – jelentette be keddi közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A gyors és hatékony intézkedés a földgázfelhasználás mérséklésével hozzájárul az energiaellátás biztonságának erősítéséhez is – hangsúlyozták. A minisztérium emlékeztetett: az elhúzódó háború és a szankciós politika okozta drasztikus energiaár-emelkedés, ellátási nehézségek miatt a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett. A magyar családok védelme érdekében meghozott intézkedések részeként az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs egyes állami épületek alternatív fűtési módokra való átállítását kezdeményezte. A TIM javaslata alapján ez a feladat konténerkazánok üzembe helyezésével teljesíthető. A pelletet, biomasszát elégető eszközök időigényes engedélyeztetés nélkül telepíthetők. A rendszerbe kötést is gyorsan, mindössze néhány nap alatt el lehet végezni – fűzte hozzá a minisztérium. A kormány döntése alapján első körben, már az októberben kezdődő fűtési szezon végéig 400 konténerkazán beszerzéséről és üzembe helyezéséről gondoskodik a TIM. 

A berendezéseket részben külföldről vásárolhatják meg, de az állam támogatást biztosít a hazai gyártókapacitás kiépítéséhez is. Az egymilliárd forintos hozzájárulás a szükséges beruházás teljes értékének több mint harmadát fedezheti. Részletezték: az új konténerkazánokat elsősorban bölcsődék, óvodák és iskolák, bentlakásos szociális otthonok kaphatják meg. A TIM és a Belügyminisztérium közös munkacsoportot hoz létre a pontos helyszínek beazonosítására és a telepítés sorrendjének meghatározására. A technológia csak ott használható, ahol a hő, meleg víz az épületben lévő radiátorokba, hőcserélőbe bejuttatható. Az alkalmassági kritérium mellett a kiválasztásnál figyelembe veszik a meglévő fűtési rendszer állapotát, működőképességét, a gázfogyasztásban elérhető csökkentés mértékét is. A program a későbbiekben további helyszíneken, szélesebb intézményi körre kiterjesztve folytatódhat – tudatta a TIM közleménye.

 

mti

Ajánlott tartalom

ENSZ-közgyűlés – Guterres: akadályozzák a fejlődést a geopolitikai feszültségek

Nagyobb erőfeszítéseket sürgetett a globális kihívások kezelésében a nemzetközi közösségtől António Guterres ENSZ-főtitkár kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés 77. ülésszakának megnyitóján, azt hangoztatva, hogy a geopolitikai feszültségek akadályozzák a fejlődést.