Tiszabőn, naperőmű termel bevételt a rászoruló családoknak

Szociális naperőműparkot helyezett üzembe a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) az E.ON Hungária segítségével a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn a Felzárkózó települések program részeként – jelentette be az MMSZ alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Vecsei Miklós – aki egyben felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos – közölte, hogy a projektnek köszönhetően 60 olyan család jut biztonságos elektromos energiához, így elektromos fűtéshez a településen, ahol 3 évnél fiatalabb gyereket nevelnek. Az elektromos fűtőtesteket jelképes összegért bérelhetik a családok, a házakban biztonságos elektromos csatlakozási pontokat alakítottak ki, illetve a naperőmű termelte bevételt a rászoruló családok kártyás mérőóráinak feltöltésére használják fel – tette hozzá. Mint elmondta: a Felzárkózó Települések Program keretében az ország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkózását kívánják segíteni. A program keretében rendszeresen nyújtanak tűzifa-támogatást a rászoruló családoknak, ám a felzárkózáshoz egyre inkább XXI. századi megoldásokra volna szükség – hangoztatta, rámutatva, ilyen modern megoldás a szociális naperőműpark, amely lehetővé teszi, hogy a tűzifa helyett elektromos fűtést biztosítsanak.

Ugyanakkor a programot ki kívánják terjeszteni az idős beteg hozzátartozót, vagy fogyatékos gyermeket gondozó családokra is – mondta Vecsei Miklós. Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósulása jó példa a kormányzati klímapolitikára. Kiemelte, hogy a kormányzat elkötelezett az Európai Unió klímavédelmi céljai mellett, amely szerint 2050-re klímasemleges országgá váljon Magyarország.

Ennek fontos eleme, hogy a nukleáris és a megújuló energia használatával 2030-ra 90 százalékban karbonsemlegessé váljon az villamosenergia-termelés Magyarországon – fűzte hozzá. Szintén kormányzati cél a közösségi energiatermelés ösztönzése; ennek érdekében már készül az energiaközösségek jogi alapjait megteremtő jogszabálymódosítás – mondta Kaderják Péter.

Kiss Attila, az E-on Hungária Csoport elnök vezérigazgatója közölte, hogy a projekt 100 millió forintos költségének 80 százalékát a kormányzat biztosította a Magyar Máltai szeretetszolgálaton keresztül, 20 százalékkal pedig az E-ON járult hozzá a megvalósításhoz. A 330 kilowattóra teljesítményű naperőmű park évente 360 ezer kilowattóra elektromos energia előállítására képes, ami 150-200 család éves villamosenergia-fogyasztását fedezi. Arról is szólt, hogy immár 15-20 évre nyúlik vissza a cég és az MMSZ együttműködése, amelynek nyomán számos sikeres szociális programot valósítottak meg.

 

Kép: jnsz.hu

mti

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.