Tizenkét külföldi vendégkutató kapcsolódik be a hazai kutatásokba 2023-ban

A magyar kutatócsoportok nemzetközi versenyképességét erősítő akadémiai program támogatásával újabb tizenkét nemzetközi hírű vendégprofesszor vehet majd részt a magyarországi kutatóközpontokban, kutatóintézetekben és felsőoktatási intézményekben működő kutatócsoportok munkájában – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján.

A pályázati felhívásra a három nagy tudományterület – bölcsészet- és társadalomtudományok, élettudományok, valamint matematikai és természettudományok – mindegyikéről érkeztek pályázatok.  A benyújtott pályázatokról az adott tudományterületek szakértőiből álló, tizenegy tagú zsűri döntött. A 104 millió forint támogatási keretösszegből az MTA főtitkárának döntése nyomán 2 millió forinttól 15 millió forintig terjedő támogatást nyertek el a sikerrel pályázók. A vendégprofesszorok a program támogatásával 3-6 hónapig kutathatnak Magyarországon.

Az akadémiai program segítségével Magyarországra érkező vendégkutatók közül Földvári Péter, az Universiteit van Amsterdam professzora a GISta Hungarorum adatbázist fogja vizsgálni a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban. Ryan Robert Martin, az Iowa State University gráfkutatója a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet munkájában vesz részt. Maria Miguéns Pereira, az Universidade de Coimbra professzora a metalloporfirinekkel végez majd kutatásokat a Pécsi Tudományegyetemen, Sierd Cloetingh, az Utrecht University professzora a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet tudósaival dolgozik majd együtt, Nagy András pedig a Lunenfeld-Tanenbaum Research Institute-ból érkezik a Természettudományi Kutatóközpontba, ahol a daganatellenes szerek új generációjának kifejlesztésén dolgozik majd. A programban az Atommagkutató Intézet vendége lesz Podolyák Zsolt, a University of Surrey professzora, aki a radioaktív atommagok magszerkezetét vizsgálja. Jeanine Lucasta Von Metzinger, a CPUT Applied Microbial and Health Biotechnology Institute munkatársa az FB1 mikotoxin kutatásába kapcsolódik be a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen.

A Magyarországra érkező vendégkutatók között Buzogány Áron professzor (Universität für Bodenkultur, Wien) a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatómunkájában vesz részt, Edward Schmidt, a Montana State University professzora pedig a redox homeosztázis kénmetabolizmussal kapcsolatos, eddig feltáratlan aspektusait vizsgálja az Állatorvostudományi Egyetemen. Szapudi István (University of Hawaii) a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) vendége lesz. Látogatása során a CSFK kutatóival a Tejútrendszer tágabb kozmikus környezetét fogja tanulmányozni galaxisok és kvazárok segítségével. Paco Garcia-Gonzalez, a Donana Biological Station-Spanish Research Council munkatársa az Ökológiai Kutatóközpontban fogja kutatni az alkalmazkodás ökológiai és evolúciós folyamatait. A programban Earle Rolfe Williams, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetbe érkezik, hogy a helyi, légköri elektromossággal foglalkozó kutatócsoport tagjaival közösen vizsgálja a globális légköri elektromos áramkör (GLEK) klímakutatásban való alkalmazásának új perspektíváit – olvasható az MTA honlapján.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.