Tízezer gyertyával készülnek demonstrálni a székelyföldi erdőkért

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és ifjúsági partnerszervezete, a Minta kedden este tízezer gyertya meggyújtásával kíván tiltakozni a háromszéki Rétyre tervezett osztrák fafeldolgozó üzem ellen.

Az EMNP hétfői közleménye szerint a párt felhívására 13 székelyföldi és egy partiumi településen gyújtanak gyertyát a székelyföldi erdők védelmében. A szervezők elképzelése szerint a demonstráció résztvevői a gyertyákból a Székelyföldi erdőkért feliratot fogják kirakni. Így kívánják felhívni a figyelmet a felelőtlen erdőirtás veszélyeire. Az akcióval az értékeik megvédésére kívánják biztatni a székelyföldieket. “Ne engedjük, hogy megfosszanak természeti erőforrásainktól, amelyeknek évszázadokig kellene még biztosítaniuk gyermekeinknek az élethez szükséges feltételeket” – áll a Nemes Előd sepsiszentgyörgyi EMNP-elnök által jegyzett hétfői közleményben.

A megmozdulással az EMNP a Kovászna megyei Rétyre tervezett fafeldolgozó nagyüzem létesítése ellen tiltakozik.
Az osztrák Holzindustrie Schweighofer tulajdonosa március 28-án jelentette be Sepsiszentgyörgyön, hogy 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó gyárat épít Réty községben, amely 650 alkalmazottal 2014-től évi 800 ezer köbméter fát dolgoz majd fel.
A beruházás ellen tiltakozott korábban a 150 székelyföldi fafeldolgozó céget tömörítő Arbor szövetség, amely úgy vélte, az évi 800 ezer köbméter fa elvonása és fűrészáruként való kivitele 13300 munkahely megszűnését eredményezi a késztermékeket gyártó romániai faipari vállalkozásoknál.

A rétyi beruházás a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusait is megosztja. Míg az osztrák beruházó Olosz Gergely Kovászna megyei szenátornak mondott köszönetet a cég székelyföldi megtelepedéséért, Korodi Attila Hargita megyei képviselő, volt környezetvédelmi miniszter kijelentette, három éve dolgozik azon, hogy a Holzindustrie Schweighofer ne tudjon gyárat nyitni Székelyföldön.

Ajánlott tartalom

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban

A tavalyi után a 2024-es volt a második legmelegebb szeptember a világban, és biztosra vehető, hogy 2024 lesz a legmelegebb év a világon - közölte az Európai Unió berlini székhelyű klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) kedden.