Tízezrek tüntettek Ausztráliában a klímaváltozás ellen

Tízezrek tüntettek a klímaváltozás ellen Ausztráliában pénteken, azonnali lépéseket követelve a konzervatív kormánytól.

A tiltakozók egyúttal bírálták azt a módot, ahogyan a canberrai kabinet a bozóttüzeket kezelte. Ausztráliában több mint 10 millió hektár földet perzselt fel a tűz szeptember óta. Legalább 26-an életüket vesztették a lángokban, amelyek otthonok ezreit emésztették fel. Sydneyben, Melbourne-ben, Brisbane-ben, Adelaide-ban, Hobartban és Canberrában, illetve kisebb városokban is utcára vonultak az elégedetlenkedők. A tüntetők azt követelték a kormánytól, hogy minden – a bozóttűz miatt keletkező – költséget álljon, a kényszerszállásoktól kezdve az önkéntes tűzoltók fizetésén át a kártérítésekig. Többen lemondásra szólították fel Scott Morrison ausztrál miniszterelnököt. Melbourne-ben zivatar, Sydneyben pedig forróság és füst fogadta a tiltakozókat, akik közlekedési fennakadásokat okoztak. “Azért vonultunk utcára Sydneyben, mert kegyetlenül dühösek vagyunk” – mondta Mehreen Faruqi, az ausztrál zöldek egyik szenátora. “Ahogy mozgalmunk nő, egyre bátrabb és radikálisabb tetteket kell végrehajtanunk, hogy felrázzuk Scott Morrisont és kollégáit a klímaválságot tagadó tévképzeteikből, és kipenderítsük őket a kormányból” – tette hozzá. Az ausztrál meteorológiai intézet előző nap beszámolt róla, hogy a 2019-es nyár volt a legforróbb és legszárazabb nyár az országban azóta, hogy rögzíteni kezdték az időjárási adatokat. A szakértők egyértelműen az időjárás számlájára írták a súlyos bozóttüzeket.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.