Több családot támogat a Napenergia Plusz Program

Hétfő estig 15231 támogatási kérelem befogadásáról született döntés a modern napelemes rendszerek telepítését ösztöntő pályázaton, összesen több mint 62 milliárd forint értékben. Már biztosra vehető, hogy a kiírásban jelzettnél több családot segít a program a zöldenergia termelésében és tárolásában - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az év elején közzétett felhívás az ingatlanonként 5 millió forint maximális állami hozzájárulással számolva 15 160 projektet jelzett előre, a jóváhagyott kérelmek száma ezt a hétfői nappal meghaladta – írták. Az eddigi nyertes pályázatok alapján az átlagos támogatási igény 4-4,1 millió forint. A 75,8 milliárd forintos eredeti keretösszegből így több mint 18 ezer családtól vállalhatja át az állam a napelem és energiatároló beszerzési és felszerelési költségeinek kétharmadát – ismertette az EM. A Napenergia Plusz Programban februárban születtek meg az első támogatói döntések, május végén pedig a kifizetések is megindultak. A benyújtott, de mostanáig el nem bírált kérelmekben további, közel 10 milliárd forint igény érkezett már be, ezek feldolgozása folyamatosan zajlik. A minisztérium azt is kilátásba helyezte, hogy várhatóan még idén elérhetővé válik a folytatás, amelyben tíz évnél régebben üzembe helyezett napelemes rendszerek mellé vásárolhatnak támogatással korszerű energiatárolót a háztartások.

A bejegyzésben felhívták a figyelmet arra is, hogy a kormány a jelenleg futó programokban összesen 200 milliárd forinttal segíti a családokat és vállalkozásokat a termelésében és tárolásában. A vállalatoknak szóló pályázat 62 milliárdos keretösszegéből a nyertesek 2026 tavaszára hússzorosára, 400 megawatt fölé növelhetik a hazai ipari energiatárolói kapacitást. Hangsúlyozták: a zöldenergia előállítása és tárolása erősíti Magyarország energiaszuverenitását és ellátásbiztonságát, a családok és vállalatok önellátási képességét, csökkenti a tisztán megtermelt áramot helyben felhasználók rezsiterheit.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.