Újra meg újra rácsodálkozunk a technika vívmányaira, igen, szinte naponta.

Több mint 100 iPhone alkalmazás térít zöld útra

Újra meg újra rácsodálkozunk a technika vívmányaira, igen, szinte naponta.

Néhány évvel ezelőtt még az érintőképernyős telefont is nehéz volt elképzelni, azt meg pláne, hogy az okostelefonok és azok fejlesztői folyamatosan azon munkálkodnak, hogy az életünket jobbá, könnyebbé, sőt, mi több, egészségesebbé tegyék.
Körülbelül egy évvel ezelőtt még csak egy húszas listát lehetett volna összeállítani azokból az iPhone alkalmazásokból, amelyek segítenek zöldebben élnünk. Ezen alkalmazások száma robbanásszerűen nőtt, így nem csoda, hogy a Földön manapság szinte már bárki nyomon követheti őket.

Ahogy Ron Williams, az öko alkalmazásokat fejlesztő 3rdWhale elnöke elmondta : „Az iTunes App Store-jában rengeteg alkalmazás van, aminek szerencsére mára jókora részét a zöld, öko alkalmazások teszik ki.” Mivel rengeteg alkalmazás közül lehet válogatni, a felhasználóknak nem könnyű feladat eligazodniuk. Williams szerint jelentősen megkönnyítené a tájékozódást, ha a zöld alkalmazások kapnának egy ’fenntarthatóság’ tag-et. Nos, amíg meg nem valósul az igazgató úr elképzelése, összeszedtük nektek egy válogatást kedvenceinkből. A Carbon Calc segítségével kiszámíthatjuk ökológiai lábnyomunkat.

Az energiafelhasználási statisztikáid alapján a Kill-O-Watts megmondja mennyi energiát fogyasztanak a készülékeid és mindez mennyiben fáj neked. A Find Green alkalmazással megtalálhatóak a leglelkiismeretesebb, leginkább fenntartható boltok és üzletek. Az adatbázis 23 iparág 56000 vállalkozását tárolja. A Velo adatbázisában számos európai város szerepel. Ez az alkalmazás ideális bringásoknak, hiszen a térképén nem csak a szabadtéri programok, de biciklis utak és bringaparkolók is megtalálhatóak.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.