Több mint ezer lakás újulhat meg a panelprogram részeként Miskolcon

Mintegy 800 millió forint értékű támogatást kapott a kormánytól Miskolc a panelprogram megvalósításához, ezzel 1.143 lakás újulhat meg. A város ezzel kiemelt forráshoz jutott, az országos támogatás csaknem 10 százaléka ugyanis a borsodi megyeszékhelyre érkezett.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a település polgármestere pénteken, sajtótájékoztatón elmondta: az első döntési körben összesen 16 miskolci pályázat nyert, ebből 14 önkormányzati támogatással is érintett. Két esetben önkormányzati támogatás nélkül nyújtottak be társasházak az állam felé a pályázatukat. Hozzátette: ez majdnem a fele a bent lévő pályázatoknak, a fennmaradók pedig valószínűleg az év második felében szintén pozitív elbírálás alá kerülnek. A panelprogram évekkel ezelőtt beadott pályázatait így idén sikeresen le tudják zárni. A nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítési bevételekből finanszírozott Zöld Beruházási Rendszer részeként hirdették meg a Klímabarát Otthon Panel Alprogramot. A kiírás az iparosított technológiával épült lakóépületek szén-dioxid kibocsátás csökkentést eredményező energetikai felújítását támogatta. A programban szerepet kap a nyílászárók cseréje, az utólagos homlokzati hőszigetelés, az alsó- és a felső födémek szigetelése, illetve a fűtési rendszerek szabályozhatóságának, mérhetőségének a biztosítása.

 
    A támogatásnak köszönhetően Miskolcon összesen körülbelül kétmilliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg, ennek köszönhetően remélik, hogy a miskolci építőipari és szerelőipari vállalkozások is munkához, megrendelésekhez juthatnak, ami javíthat a város foglalkoztatási mutatóin. Nem utolsó szempont az sem, hogy a lakók is jól járnak, hiszen nő a lakásuk értéke, és szabályozhatják a fűtést – hangzott el. A polgármester kitért egy másik bejelentésre is, amely szerint az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közlekedési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott, Városi és elővárosi közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése Miskolcon és térségében című projekt javaslatukat a Közlekedési Operatív Program Irányító Hatóságának vezetője mintegy 900 millió forint összegű támogatásra érdemesnek ítélte. Ez az összeg a részletes megvalósíthatósági tanulmány készítésére fordítható. Ezzel az elővárosi és városi kötött pályás közlekedés észak-déli irányban megújulhat.

Ajánlott tartalom

Megoldás a magas villanyszámlára: napelemes pályázat

November 28-án indul a napelemes pályázat második fordulója.