Több mint három és fél tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Marosi PET Kupa résztvevői

607 zsák, a becslések szerint 3,6 tonnányi hulladékot gyűjtöttek össze a négynapos, Apátfalváról induló és Szegeden záruló Marosi PET Kupa résztvevői – tájékoztatta a szervező Természetfilm.hu Egyesület kedden az MTI-t.

A közlemény szerint több mint tíz éve szervez hulladékgyűjtő versenyeket a Tiszai PET Kupa, ezúttal egy újabb mellékfolyó takarítására vállalkoztak. A Maros menti települések környezetvédelem iránt elhivatott csoportjai évek óta dolgoznak a folyó megtisztításán, a PET Kupa most az ő segítségükre sietett, átadva a folyómentő tapasztalatokat. A folyamatos esőzéseknek és áradásoknak köszönhetően a sebes folyású Maros a csütörtöktől vasárnapig tartó akció során ritka arcát mutatva adta fel a leckét a résztvevő “petkalózoknak”. A szervezők a várakozáshoz képest több hulladékot észleltek: a közelmúlt áradásai újabb adagot tettek hozzá a korábbi szemétszigetekhez. A 3,6 tonnányi összegyűjtött hulladéknak mintegy négyötöde a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack, aminek java részét a határon túlról hozza a folyó. A hulladékok között hűtőt, tévékészülékeket, szigetelőanyagokat, műanyag székeket, fémhordókat, autókarosszéria darabokat, gumicsónakokat és veszélyes hulladékot – festéket, rovarirtót, olajos flakonokat – is találtak a résztvevők. A 36 folyamkilométeres távon evezve 100-150 méretenként bukkantak fel uszadékfával vegyes pillepalack hulladékszigetek, amiket elsősorban a part mentéről kidőlt fák fogtak fel.  

A közszolgáltatóknak, begyűjtő és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően, a PET Kupa civil szervezetként működésének több mint tíz éve alatt a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát. Az összegyűjtött és különböző frakciókra szétválogatott hulladék mintegy 60 százaléka újrahasznosul. Vasárnap, a Marosi PET Kupa zárónapján a Deszk és Szeged közötti folyószakaszt tisztították meg a résztvevők, ekkor az utolsó kilométereken dőlt el, hogy ki lesz a győztes. Végül a végig vezető, veterán kalózokból álló PETúnia csapata végzett az élen, megszerezve ezzel a Maros Hőse díjat. A helyi szemétgyűjtő akciókat segítendő a PET Kupa szervezői – a főtámogató Diageonak köszönhetően -, Folyómentő Horgonyhelyet hoznak létre Makón, a Kalandpark mellett. Ez bázisként szolgál a vízi és ártéri takarítási akciókhoz: zsákokat, kesztyűket biztosít az önkénteseknek. Célja az is, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a PET Kupa tevékenységeit kiállításokkal, foglalkozásokkal, továbbá a folyómentésben részt vevő önkénteseknek pihenési, feltöltődési lehetőséget nyújtson.

 

Ajánlott tartalom

A “mesterséges fotoszintézis” vegyipari hasznosításáról publikáltak cikket

A "mesterséges fotoszintézis" vegyipari hasznosításáról publikáltak cikket a Nature lapcsalád Nature Catalysis című rangos tudományos folyóiratában a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, Janáky Csaba és munkatársai - közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.