Több mint kétszeres túljegyzés mellett bocsátott ki zöld jelzálogleveleket a Takarék Jelzálogbank

A Takarék Jelzálogbank Nyrt. idei második zöldjelzáloglevél-kibocsátásán a tervezett 4 milliárd forintos ajánlatra 10 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot a tőkepiaci szereplők, amelyből 6 milliárd forintot fogadtak el – közölte a társaság az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a kedden nyilvános ajánlattételre bocsátott, 2027-es lejáratú jelzáloglevél évi fix 3,5 százalék kamatot fizet. Ismertették, hogy a jegyzésből befolyó bevételből kizárólag energiahatékony lakóingatlanok építését, illetve zöldnek minősített használt lakások vásárlását, valamint használt ingatlanok energiahatékony felújítását finanszírozzák. “Az aukción tapasztalt nagy érdeklődés is mutatja, hogy a tőkepiaci szereplők is egyre inkább felismerik az ESG-szempontok (Environment, Social, Governance -környezetvédelmi, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási szempontok) bankcsoportunk működésében betöltött szerepét, illetve a fenntartható fejlődés és a klímaváltozás mérséklésének jelentőségét” – idézte a közlemény Nagy Gyula vezérigazgatót.

A társaság 2021-ben jelent meg először zöldjelzáloglevél-kibocsátással a piacon. A bank integrált hitelintézetként a Takarék csoport tagja, egyben a 2020-ban megalakult Magyar Bankholding csoport tagja is, amely az egyesült MKB csoporttal együtt a második legnagyobb magyarországi bankcsoport.
Az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. jogi egyesülésével a Magyar Bankholding keretében csaknem három éve tartó fúziós folyamat április 30-án lezárul és a Takarék Jelzálogbank május 1-től az egységes MBH Bank márkanév és arculat alatt működik tovább. A Takarék Jelzálogbank Nyrt. adózott eredménye 2021-ben 2,745 milliárd forintra emelkedett az előző évi 2,373 milliárd forintról, a nettó kamatbevétel 3,212 milliárd forintról 4,248 milliárd forintra nőtt a vizsgált időszakban. A mérleg szerint 2021. december 31-én a kibocsátott jelzáloglevélállomány 327,835 milliárd forintra csökkent, az egy évvel korábbi 329,084 milliárd forintról.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.