Több mint ötszáz katalán településen vezetnek be vízkorlátozást a szárazság miatt

Több mint ötszáz katalán településen, köztük Barcelonában vezetnek be vízkorlátozást, mert az idén tapasztalt rendkívüli szárazság miatt jelentősen megcsappantak a vízkészletek – közölte az El País című újság szerdán.

A döntés nem érinti a lakosság ivóvízfogyasztását, de csökkentik a mezőgazdasági öntözést 25 százalékkal, míg az állattenyésztőknek 10, az ipari felhasználóknak 5 százalékkal kell mérsékelniük a fogyasztást. Barcelonában az önkormányzat bejelentette: elzárja az ivóvízzel működő köztéri szökőkutakat és csökkenti az utcák tisztítására használt víz mennyiségét. A magánkertek öntözése csak heti két alkalommal engedélyezett, és arra kérnek mindenkit, hogy törekedjen a tudatos vízhasználatra, például ne zuhanyozzon öt percnél hosszabb ideig. A katalán fővárosban 2008 óta nem volt szükség hasonló intézkedések elrendelésére. Rubén del Campo, a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) szóvivője az El Paísnak elmondta: szeptember óta több mint 25 százalékkal esett kevesebb csapadék az ilyenkor szokásosnál. Mivel lényegében a tavalyi tél vége óta meteorológiai aszály van az országban, a tározókban a kapacitás 32,9 százalékára csökkent a vízmennyiség – tette hozzá. Az eső néhány helyen ugyan enyhített a szárazságon, például Galiciában, Valenciában vagy a Kanári-szigeteken, ahol a Hermina nevű trópusi vihar hozta el a várt nagy mennyiségű esőt, de a déli és észak-keleti országrészekben már elhúzódó a csapadékhiány.

Ajánlott tartalom

Az EU betiltja az erdőírtáshoz és erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását

Jogszabállyal akadályozná meg az Európai Parlament és az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanács az erdőírtáshoz és az erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását - közölte az Európai Bizottság kedden.