Több száz milliárd forint energiahatékonysági beruházás van tervben

Reméljük, hogy a napokban zöld lámpát kap Magyarország támogatása az európai uniós helyreállítási alapból, így több száz milliárd forint értékű energiahatékonysági beruházás valósulhat meg – közölte az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Zalaegerszegen.

Steiner Attila a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház diagnosztikai tömbjének energetikai felújítás utáni átadásán arról beszélt, hogy az uniós pénzügyminiszterek napokban esedékes találkozóján dönthetnek a Magyarország számára járó 1750 milliárd forint összegű támogatásról. Ebből valósulhat meg több száz milliárd forint már betervezett energiahatékonysági program középületeken és a lakosság számára is, elősegítve ezzel is Magyarország energiafüggetlenségét. Az államtitkár jelezte: Dubajban most folyik a világ vezetőinek részvételével az a klímapolitikai csúcstalálkozó, amelynek témája, hogy miként tudjuk a korábban meghatározott másfél Celsius-fokon belül tartani a globális felmelegedést. “Magyarországnak nincs szégyenkeznivalója”, 1990-hez képest mostanáig 37 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást, amivel világszinten is az élvonalba tartozik.

A sikerességhez a zalaegerszegi kórházban is megvalósított beruházásokhoz hasonlóakra van szükség, hogy észszerűbbé váljon az épületek energiafelhasználása, csökkenjen a károsanyag-kibocsátásuk energetikai korszerűsítéssel, hőszigeteléssel és a nyílászárók cseréjével. Nagyon fontos, hogy ösztönzőt kínáljunk és eszközt adjunk a beruházók kezébe az uniós és hazai források jóvoltából – emelte ki Steiner Attila. Srágli Attila, az Országos Kórházi Főigazgatóság Pályázati és Projektkoordinációs Igazgatóságának vezetője azt emelte ki, hogy országszerte olyan beruházásokra törekszenek az egészségügyi intézményekben, amelyek nemcsak a betegek érdekeit szolgálják, de a dolgozók munkakörülményeit is javítják. Folyamatosan egyeztetnek az intézményekkel, hogy a hiányokat minél inkább ki tudják küszöbölni, és a jövőben is hasonló fejlesztésekre törekszenek. Gasztonyi Beáta, a kórház főigazgatója elmondta, hogy a zalaegerszegi egészségügyi intézmény diagnosztikai tömbje 1985-ben épült, a teljes üvegfelületű épület azonban télen kiengedte a hőt, nyáron pedig túlságosan felmelegedett, károsítva ezzel a gépeket is. A 746 millió forintból megvalósított energiahatékonysági beruházás áprilisban kezdődött, és a tervezett 12 hónap helyett mindössze hét hónap alatt befejeződött.

A kivitelező több mint 2200 négyzetméternyi üvegfelületet és a teljes függönyfalat kicserélte, amelynek révén az eddigi 40 százalékára csökken az épület energiavesztesége. Új bejárati ajtókat, szélfogókat, valamint tűzzáró ajtókat építettek be, teljes homlokzati és lábazati hőszigetelést kapott az épület, elvégezték a lapostető hő- és vízszigetelését, valamint a hűtési és fűtési rendszer korszerűsítését – sorolta a főigazgató. Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy 1848-ban a régi ispita épületében 12 ággyal indult el a kórházi ellátás Zalaegerszegen, és a város ugyan soha nem volt fenntartója az intézménynek, mégis szoros az együttműködés az önkormányzat és a kórház között. Az idén 175 éves intézményben hét programban összesen mintegy hárommilliárd forint értékű felújítás és eszközbeszerzés zajlott vagy zajlik, ehhez hasonló léptékű fejlesztés nem volt az utóbbi időkben.

 

Ajánlott tartalom

Bezárt az utolsó szénerőmű Nagy-Britanniában

Véglegesen leállították hétfőn az utolsó brit szénerőművet.