Több tengerparti város süllyedése gyorsabb, mint a tengerszint emelkedése

Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.

A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte a süllyedésüket – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. Korábbi tanulmányok szerint a globális felmelegedés világszerte jégolvadáshoz vezet, ez pedig emeli a tengerek szintjét, fenyegetést jelentve számos tengerparti város számára. Sok város azonban más gonddal is küzd: a talajvíz és vagy a földgáz elvezetése miatt süllyed, az épületek óriási súlya alatt tömörödik a talaj. A többéves vizsgálat során azt figyelték meg, hogy minden városban – különböző mértékben – süllyedt a talaj, 44-ben pedig a süllyedés nagyobb mértékű volt a tengerszint emelkedésénél.

Korábbi kutatások szerint a tengerek szintje az olvadó jégsapkák nyomán évente körülbelül 3,7 milliméterrel emelkedik, a most közzétett tanulmány pedig azt írja, hogy több város egyes részei évente 20 milliméterrel süllyednek. A kutatás Ho Si Minh-várost és Rio De Janeirót is említi, az elsőben a süllyedés 16,2 milliméter évente, az utóbbinál pedig azt jelentették, hogy – amennyiben nem hoznak megfelelő intézkedéseket – a város területének mintegy két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.

 

mti

 

Ajánlott tartalom

Az EU betiltja az erdőírtáshoz és erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását

Jogszabállyal akadályozná meg az Európai Parlament és az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanács az erdőírtáshoz és az erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását - közölte az Európai Bizottság kedden.