Többet termel, mint amennyit fogyaszt – Pécsi lakóház

Az E.ON idén második alkalommal adta át az úgynevezett E.ON Energy Globe Magyarország díjat, amely a magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezések elismerésére és a környezettudatos szemlélet népszerűsítésére szolgál – közölte a társaság az MTI-vel.

A cég fél évvel ezelőtt hirdette meg az Energy Globe Magyarország versenyt, amely egy 1999-ben indult nemzetközi megmérettetés része. A nemzetközi versenyben idén 177 ország, így Magyarország mellett például Ausztria, Csehország és Románia is részt vett. A magyarországi fordulóra beküldött több mint 200 pályaműből a szakmai zsűri döntése, illetve a közönség szavazatai alapján választották ki a nyerteseket és díjazták összesen hat kategóriában – vállalkozás, önkormányzat, jövő generációja, épület, egyéni kezdeményezés, ötlet – Magyarország leginnovatívabb zöld projektjeit. Az E.ON az MTI érdeklődésére közölte, hogy a kezdeményezés és a hozzá kapcsolódó díjak fontos elemét képezik a társaság társadalmi felelősségvállalási programjának.

Az E.ON Energy Globe Magyarország verseny fődíját, egy 100 százalékban elektromos Nissan LEAF autót a Kistelegdi 2008 Építészeti Iroda pécsi “Reborn Home” elnevezésű, intelligens ház átalakítási pályázata nyerte, amelynek a különlgessége, hogy az építészeti iroda által tervezett épület több energiát termel, mint amennyit fogyaszt.  A zsűri az önkormányzati kategóriában a Nagypáli Önkormányzat Zöld Út Falufejlesztési programjának ítélte oda a díjat, ugyanis a programnak köszönhetően a falu központjában smaragdfa liget, hibrid-erőmű (szél és napenergia), illetve fotovoltaikus napelem-telep található. A szakmai zsűri különdíját Budapest 13. kerületi önkormányzata kapta 100 lakásos passzívház projektjükért.

Az épület kategóriában az Archikon Építészeti Kft. által tervezett Meséskert Óvoda, az ország első minősített passzívház óvodája nyerte meg a díjat, az óvoda a főváros 13. kerületében található. Az ötlet kategóriában a zsűri döntése értelmében a VR-COM nevű startup csapat nyert KonvekPRO termékükkel, amely digitalizálja a mechanikus gázkonvektorokat, így azok vezérelhetővé válnak bármilyen modern digitális eszközzel.

Az „Épület” kategóriában az Archikon Építészeti Kft. által tervezett Meséskert Óvoda, az ország első minősített passzívház óvodája nyert. A főváros 13. kerületében található intézményben a fokozott hőszigetelés, a hővisszanyerős szellőzés, a fény- és jelenlétérzékelős LED világítás által az energiafogyasztás egy hasonló intézmény tizedére csökkent.

A közönségszavazás a jövő generáció kategóriában a Somogy megyében található Katica Tanya zöld energiával működő, a gyerekeket környezettudatosságra nevelő élményközpontjának ítélte oda az energiavállalat elismerését. Az egyéni kezdeményezések közül Burgmann Nóra “Zöld Matek” elnevezésű, a környezeti nevelést matekfeladatokkal ötvöző blogja kapta meg a díjat.  A vállalkozás kategóriában az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet On-farm ökogazdálkodás kutatóhálózata kapta a legtöbb szavazatot a közönségtől. A hálózat célja a magyar gazdák támogatása a biotermesztésben, hogy Magyarországon is népszerűbbé válhasson a fenntartható gazdálkodás és az ökotermékek fogyasztása.

Napelemek a Zala megyei Nagypáliban az önkormányzat parkolójának tetején, amellyel töltik az önkormányzat elektromos autóját, jobbról hibrid erőmű és napraforgó alakú, napkövető rendszerrel ellátott napelem telep 2018. május 9-én. Az E.ON Energy Globe Magyarország díját önkormányzati kategóriában a Nagypáli Önkormányzat Zöld Út Falufejlesztési programjának ítélte oda a zsűri, ugyanis a programnak köszönhetően a falu központjában smaragdfa liget épül, hibrid erőmű (szél- és napenergia), illetve fotovoltaikus napelem telep található. MTI Fotó: Varga György
Napelemek a Megújuló Energiaforrások Innovációs Ökocentruma tetején a Zala megyei Nagypáliban 2018. május 9-én. Az E.ON Energy Globe Magyarország díját önkormányzati kategóriában a Nagypáli Önkormányzat Zöld Út Falufejlesztési programjának ítélte oda a zsűri, ugyanis a programnak köszönhetően a falu központjában smaragdfa liget épül, hibrid erőmű (szél- és napenergia), illetve fotovoltaikus napelem telep található. MTI Fotó: Varga György

Ajánlott tartalom

Energiaügyi Minisztérium: tovább csökkent a gázfogyasztás 2024 első három negyedévében

A tavalyi év azonos időszakához képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország idén januártól szeptemberig. Az energiaválság előtti esztendőhöz, 2021-hez mérten közel 2 milliárd köbméterrel volt alacsonyabb a földgázfogyasztás 2024 első kilenc hónapjában - jelentette be szerdai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).