Többlettámogatást kaphatnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik, a közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel pénteken.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Január elsejétől a nem lakossági fogyasztók a korábban több mint 900 féle víz- és csatornadíj helyett egységes alap- és fogyasztással arányos díjakat fizetnek. A módosítás kiegyenlítette a legalacsonyabb és a legmagasabb tétel közötti, az ivóvíznél akár 49-szeres különbséget. A változás a lakossági díjakat nem érintette, a kormány a családok számára e téren is a megszokott formában tartja fenn a rezsicsökkentést – írták.

A közlemény szerint a jelentős mennyiségű vizet használó távhőszolgáltatók kiszámítható gazdálkodása és zavartalan működése érdekében a kormány e társaságok többletkiadásait rendszeres támogatásaik megemelésével tervezi kompenzálni. A kapcsolódó rendeletmódosítás kihirdetése után a szükséges forrásokat az év elejéig visszamenőleg téríthetik meg összesen 7 milliárd forint értékben. Hozzátették, hogy a magyar családok a rezsicsökkentésnek köszönhetően tartósan Európa legalacsonyabb áram- és gázárait fizetik. A több mint 670 ezer lakossági díjfizetőt ellátó távhőszolgáltatók bevételből meg nem térülő kiadásait az úgynevezett távhőkassza útján ellentétezi a költségvetés. A következő gázév elejéig, az idei első három negyedévben korábbi kormánydöntésekben biztosított források szolgálják a távhőkassza pozitív egyenlegének megőrzését, a családok védelmét – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

Fenntarthatóság a zsalutechnológiában is

A közel két évtizede létező környezetbarát, számtalanszor újrahasznosítható műanyag zsaluhéjak feltalálója és gyártója, a piacvezető Meva, új regionális szolgáltatási központja is a fenntarthatósági alapelvek mentén kezdte meg működését Dunakeszin. Az üzemben környezetbarát csúcstechnológiával végzik majd a zsalukarbantartást, –javítást és –tisztítást.