Tokaj-hegyalján elégedettek a tőketerebesi erőmű elutasítása miatt

A Tokaj-hegyaljai szőlész és borász szervezetek megelégedéssel fogadták, hogy az illetékes szlovák építésügyi hatóságok elutasították a Tőketerebesre tervezett széntüzelésű hőerőmű megépítését – tudatta a Tokaj Reneszánsz – Tokaji Nagy Borok Egyesülete csütörtökön az MTI-vel.

A szakmai szervezet emlékeztet: a beruházás súlyos környezeti veszélyt jelentett volna a Zempléni-hegységre, a Bodrogközre és a világörökségi címmel rendelkező Tokaji borvidékre.
Az egyesület hozzáteszi: bíznak abban is, hogy a szerencsi szalmatüzelésű hőerőmű ügye szintén rövid időn belül megnyugtatóan rendeződik.
A tokaji borvidék az évi 3,5 millió hektoliteres magyar bortermelés 5-7 százalékát adja. Az árbevételt tekintve ez az arány 10 százalékot meghaladó mértékű. (A magyar borágazat évi átlagos árbevétele 90 milliárd forint körül mozog.)
Tavaly az esős időjárás miatt a szokásos mennyiség felénél is kevesebb, mintegy 300 tonna aszú termett. Akkor a borvidéken mintegy 5.500 hektárról 27.000 tonna szőlőt szüreteltek le, mintegy 30 százalékkal kevesebbet a szokásosnál. Ebből a mennyiségből mintegy 180 ezer hektoliter bort készítettek a pincészetekben – mondta korábban Marcinkó Ferenc, a tokaji borvidék hegyközségi tanácsának elnöke az MTI-nek.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.