Tökéletesen bevált a függőleges erdő

A Bosco Verticale ma már fogalom. Annak bizonyítéka, hogy a természetnek igen is helye van azt ember teremtette környezetben, hogy a városban is van lehetőségünk arra, hogy együtt, harmóniában éljünk a fákkal, bokrokkal, más növényekkel.

Amikor a projekt elindult, az egész világ nagyra nyílt szemekkel bámulta, vajon mi sül ki belőle. Két toronyépületről van szó, egyik 76, a másik 110 méter magas. Sok lakó, sok iroda, és még több növény. Csakhogy ebben az esetben nem az épületen belül vannak a zöldfelületek, és nem is a tetőn, hanem magán az épületen. A tornyok neve is pontosan ezt jelenti, függőleges erdő. Elkészítésük hosszadalmas tervezést igényelt, de érdekes módon nem az építészek részéről. Több botanikus is dolgozott a projekten, és két évükbe került, míg sikerült összeválogatni azokat a növényeket, melyek megfelelőek voltak a függőleges erdőbe. Ez ugyanis nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. A két tornyon összesen 490 nagy és 250 kisebb méretű fa kapott helyet. Emellett 11 000 egyéb növény és 5000 bokor is díszíti a két épületet. Összeválogatásuknál nem csak arra kellett figyelni, hogy a növények szeressék egymás társaságát. Figyelni kellett arra, hogy a vízigényük ne legyen túl magas, és hogy jól bírják a városi klímát, ami igen megterhelő sok növény számára. Mivel pedig két épületen kaptak helyet a növények, arra is figyelni kellett, hogy a széltűrésük megfelelő legyen, hiszen 80-100 méteres magasságban már egészen más szélerősségek uralkodhatnak, mint a talajon, a szélcsatornákról már nem is beszélve.

Szeretik a lakók, és az emberek

Az épületek tökéletesen beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A rájuk telepített összesen 1 hektárnyi erdő ugyanis nyáron, a kánikulában remekül hűti a házat, árnyékolja a lakásokat, így csökkenti az épületek energiafelhasználását is. A tetemes mennyiségű növény pedig kiveszi részét abból is, hogy Milánó levegője tisztább, és frissebb lehessen. Megszűrik a port, mely a szmog egyik legalattomosabb része, ezen kívül a nehézfémeket és az üvegházhatású gázokat is megkötik, vagyis nem csak a lakók lelkének és pénztárcájának tesznek jót, hanem az egész városi közösségnek. A sikereknek hála nagyon reméljük, hogy egyre több olyan épület kap majd helyet a városokban, melyeknél nem csak a beton, hanem a növények is erősen dominálnak, hogy élhetőbb helyet teremtsenek az emberek számára, és nem mellesleg segítsenek a klímaváltozás elleni küzdelemben, írta a koponyeg.hu.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.