Tömeges halpusztulás Kaliforniában

Több millió – más források szerint mintegy egymillió – szardíniatetemet dobott fel a víz egy Los Angeleshez közeli kikötőben helyi idő szerint kedden.

A televíziós híradások elpusztult halak tömegét mutatták, egy rendőrségi szóvivő szerint a halakból a vízfelszínen képződött réteg vastagsága eléri a 30 centimétert. A halak egy Redondo Beach-i kikötő, a King Harbor Marina vizét lepték el, több tucat hajót és jachtot körülölelve. Biológusok szerint a halakat valószínűleg egy vihar sodorta ki a mólók által övezett, zárt területre, ahonnan nem találtak ki, és oxigénhiány következtében fokozatosan elpusztultak – közölte Andrew Hughan, a halászati és vadászati ügyekért felelős kaliforniai hatóság szóvivője. “Semmi sincs, ami szokatlannak tűnne: nem csillog olaj, nem találtunk vegyszereket, semmi jele bármilyen illegális tevékenységnek … Ahogyan egy halász éppen most fogalmazott nekem, ez természetes kiválasztódás” – tette hozzá. Andrew Hughan elmondása szerint az eset ritkának számít, de nem példa nélküli. Mint mellesleg megjegyezte: “A halászat világában ez egy délutáni fogásnak számít”. Miközben a szakértők az okokat latolgatják, a hatóságok megkezdték a hatalmas mennyiségű haltömeg hálókkal és vödrökkel való eltakarítását. Egy rendőrségi illetékes közlése szerint még nem döntöttek arról, hová teszik a tetemeket, mint mondta, elképzelhető, hogy a nyílt tengeren öntik ki őket. A takarítás költsége eléri a 100 ezer dollárt (csaknem 20 millió forint).

Ajánlott tartalom

Áder János: alig található a Földön tisztítás nélkül fogyasztható víz

Alig található a Földön jó minőségű, könnyen hozzáférhető, tisztítás nélkül fogyasztható víz, mert az emberiség felelőtlenül használja a rendelkezésre álló vizet - közölte Áder János köztársasági elnök szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.