Tornádót láttak Kunmadarason és Cegléden?

Cegléd és Kunmadaras térségében feltehetőleg tornádótölcsért figyeltek meg csütörtök délután, írja az Időkép.hu. Cegléd térségéből károkat is jelentettek. Egy kisújszállási fotón összetört cserepek látszanak, Cegléden megrongálódott háztetőt fotózott Borsos Csaba, akinek a tölcsért is sikerült lefényképeznie.

A kisújszállási viharban ember is megsérült. A megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy egy házát javító férfi leesett a tetőről a viharos szélben. A tűzoltók hívták ki a mentőket, akik kórházba vitték. A rövid lefolyású, de erős széllel járó vihar a város keleti részét érintette, ahonnan délután négy óráig 14 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem megyei műveletirányítási központjába. A jelzések leszakadt faágakról, lesodort tetőcserepekről szóltak, áramkimaradás, nagyobb kár nem történt a városban, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás az E.ON hálózatán

Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti – ezeken a térségeken is jelentős károkat okozott a rendkívül erős hidegfront, amely helyenként 90–100 km/h-s széllökésekkel és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett az országba.