Tovább bővül az energiahatékonysági támogatási program

Meghaladta az 50 milliárd forintot a 2007 előtt épült családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítését támogató pályázatra beérkezett igénylések összege.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A programban jelentős könnyítések léptek életbe október közepén, több állami hozzájárulás nyerhető el hosszabb futamidővel és kevesebb önerővel. Novemberben történt az ötezredik kifizetés, az utalások összege szintén a múlt hónapban lépte túl a 20 milliárd forintot. Tíz pályázóból majdnem hat már forráshoz jutott, a kérelmezett támogatások kis híján 45 százalékát kapták eddig kézhez a kedvezményezettek – sorolta bejegyzésében az EM. A lehetőség most még vonzóbb feltételekkel vár jelentkezőkre az ország bármely településéről, akár a fővárosból is. A korábbi legfeljebb hat helyett tízmillió forint támogatás, tizenkettő helyett tizenöt év futamidővel, tehát alacsonyabb törlesztőrészletekkel nyerhető el. Egységesen 75 százalék kifizethető előleggel, már 131 ezer forint önerőtől elérhető a hitel jelzálog és kezelési költség nélkül – sorolta a minisztérium. A támogatott fejlesztéseknek köszönhetően legalább 30 százalékkal csökkenő fogyasztás hatása a kisebb energiaszámlákban is megmutatkozik – figyelmeztetett az összegzés.

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.