Továbbra is fejlesztik a Győri Geotermikus rendszert

Múlt év decemberében kezdte meg működését a Győri Geotermikus Projekt, amelynek keretében lehetővé vált, hogy több mint huszonnégy ezer győri lakásban és ezer egyéb fogyasztói helyen a termálvízből kinyert hővel is fűtsenek.

A hő értékesítése egyelőre elmarad a tervezett mennyiségtől, de a PannErgy Csoport heteken belül újabb fejlesztéseket hajt végre a bőnyi telephelyen – tudtuk meg a vállalattól. Geotermikus energiát a Győr-Szol Zrt. mellett az Audi Hungaria Motor Kft. is nagy mennyiségben vásárol – adtuk hírül 2015 novemberében, a bőnyi hőközpont avatója után.

„A Győri Geotermikus Projekt sikeres átadását és próbaüzemét követve, az elmúlt hónapokban újabb jelentős, a geotermikus beruházásokhoz és üzemeltetéshez köthető tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. A korábbi kompetenciáink kibővültek, hiszen a győri kútrendszer sajátosságából adódó, előre nem tervezhető kémiai és fizikai reakciók arra késztették műszaki kollégáinkat, hogy több, kiegészítő munkálatokat tartalmazó műszaki koncepciót is kidolgozzanak. A továbbiakban is szükséges a kitermelt víz minőségének analizálása annak érdekében, hogy még jobban követni és kezelni tudjuk a folyadék rendszer működésére gyakorolt hatását. A folyamatos üzem első hónapjainak hő értékesítése részben a beavatkozások, és ezért a műszaki módosítások elvégzéséhez szükséges leállások miatt egyelőre elmarad a tervezett mennyiségtől. A rendszer új körülményekhez való illesztésétől azt várjuk, hogy mihamarabb elérjük a korábban kitűzött hőértékesítési célszinteket. A PannErgy Csoport heteken belül összeállítja és kezdeményezi azt a fejlesztési beruházási programot, amelynek végrehajtása a Győri Geotermikus rendszer 1.050-1.1001.050-1.100 m3/h termálvízhozam kapacitásának eléréséhez szükséges” – nyilatkozta Bokorovics Balázs a PannErgy Nyrt. Igazgatótanács elnöke.

A PannErgy Csoport ugyanis a geotermikus rendszerébe beérkező és azon keresztül haladó geotermikus fluidumon folyamatosan műszeres fizikai és kémiai vizsgálatokat, elemzéseket – az optimális működés érdekében beállításokat – végez. Az elmúlt időszakban a vízvizsgálati eredmények kimutatták, hogy a korábban tervezetthez képest a termelő kutak geotermikus fluidumának fizikai és kémia tulajdonságai a folyamatos kitermelés során jelentős változáson estek át.

A Győri Geotermikus Rendszer esetében a vízminőség változása és a fűtési időszak okozta maximális terhelés megkívánta a rendszerbe történő beavatkozást, és ezért a műszaki módosítások elvégzéséhez szükséges leállásokat – közölte a PannErgy.

forrás: gyorplusz.hu

Ajánlott tartalom

Czepek Gábor: Magyarország eddigi legnagyobb energiatárolója épül Szolnokon

Magyarország eddigi legnagyobb energiatárolója épül Szolnokon - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szombaton a minisztérium Facebook oldalára feltöltött videójában.