Amikor valaki azt gondolja, hogy őt már Donald Trump sem tudja meglepni, akkor jön Donald Trump, és meglepi.
Az elnök szerdán, egy republikánus szimpatizánsoknak rendezett vacsorán azt az érvet bírta felhozni a zöld energia egyik bástyájának számító szélerőművek ellen, hogyaszondja: Azt mondják, a szélerőművek által gerjesztett zaj rákot okoz. És saját évtizedes ingatlanberuházói tapasztalatára hivatkozva állította, hogy a turbinák közelsége 75 százalékkal csökkenti egy ház értékét. A Sky News által megkérdezett szakértők nem hallottak még ilyen mellékhatásról, de szélturbina szindróma valóban létezik, csakhogy ez egy olyan “nocebo”-jelenség, mely során valaki, akinek nem tetszik a szélerőművek surrogása, elkezd magán különböző tüneteket felfedezni. Trump egyébként korábban sem volt jó barátságban a környezetvédelemmel, elnöksége alatt a környezetvédelem a kormányzat mostohagyerekévé vált; amit az is jól jelez, hogy a környezetvédelmi ügynökség élére idén egy szénipari lobbistát nevezett ki. A környezetvédelem azonban csak azóta került igazán az elnök célkeresztjébe, amióta a demokrata párt – pontosabban annak Alexandria Ocasio-Cortez által fémjelzett szocialista szárnya – előjött legújabb közpolitikai kezdeményezés-vázlatával, a “Zöld New Deal”-lel, mely radikális fordulatot ígér az amerikai energiapolitika és közlekedés területén. A teljes cikk itt olvasható.