Levélben kérte fel mintegy hetvenöt amerikai és kanadai tudós Barack Obama elnököt, hogy léptessen életbe átfogó nemzeti programot a megmaradt egyesült államokbeli őserdők védelmére.

Tudósok az amerikai őserdők védelmére kérik Barack Obamát

Levélben kérte fel mintegy hetvenöt amerikai és kanadai tudós Barack Obama elnököt, hogy léptessen életbe átfogó nemzeti programot a megmaradt egyesült államokbeli őserdők védelmére.

A szakemberek szerint az európai gyarmatosítás előtti amerikai őserdőállománynak ma már kevesebb mint tíz százaléka ép. A legnagyobb megmaradt őserdő a délkelet-alaszkai Tongass Nemzeti Erdőben terül el, ám ezt a területet is a fakitermelés fenyegeti. John Schoen, egy volt alaszkai állami kutatóbiológus szerint a Tongass az egyetlen megmaradt olyan védett őserdő, ahol még tarvágással folyik fakitermelés. Az Alaszkai Erdészeti Szövetség igazgatója, Owen Graham szerint az Egyesült Államok erdészeti szolgálata körültekintően jár el a faanyag-értékesítéssel kapcsolatban. Mint elmondta, a tongassi őserdőnek csupán kis részén zajlik fakitermelés és az újrafásítási arány 100 százalékos.

Graham szerint nem lenne gazdasági haszna, ha kizárólag az újonnan ültetett fákra alapoznák a fakitermelést, mivel a fiatal fák még növésben vannak és nincs magas értékük. Hangsúlyozta, hogy a megmaradt őserdőkben való fakitermelés betiltása komoly nehézségeket okozna az alaszkai közösségek számára.

Az őserdők nagyon különböznek egymástól, de jellemző rájuk az öreg fák, a pusztuló, illetve kidőlt törzsek jelenléte és a változatos, olykor egyedülálló növény és állatvilág. Ezek a területek az összes többi ökoszisztémánál nagyobb mennyiségű szén-dioxid elnyelésére képesek.

A kutatók szerint egy átfogó nemzeti program segíthetne talpra állítani – Alaszkát és Hawaii-t nem számítva – az egyesült államokbeli őserdőket.

Ajánlott tartalom

Meghosszabbították a TeSzedd! jelentkezési határidejét

Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a TeSzedd! akcióra szeptember 27-ig.