Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
A Kárpát-medence őshonos növényfajaink zöme valószínűleg nem vándorolt délre, hanem helyben élhette túl a jégkorszakot – mutat rá a Biological Reviews nemzetközi folyóiratban megjelent friss magyar tanulmány.
Az iskolai tananyagok szerint a jégkorszak olyan zord időszak volt, hogy Közép-Európa fajainak zöme délre, a Balkánra és a Mediterráneumba húzódva élte csak túl, így például Magyarország területét is fajszegény növényzet borította. Ezt a képet javasolja újragondolni az a tanulmány, amelyet többek között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) munkatársai jegyeznek – áll a HUN-REN ÖK szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében. A Kárpát-medence jégkorszaki növényzetének fajszegénységére korábban a hideg klíma miatt következtettek a kutatók, azonban direkt bizonyítékok erre vonatkozóan azóta sincsenek. A cikk szerzői azonban az elmúlt tíz évben több alkalommal is végeztek botanikai kutatásokat olyan hideg klímán Szibériában, amilyen a Kárpát-medencében az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában, 26-19 ezer évvel ezelőtt volt. A kutatók dél-Szibériában kifejezetten fajgazdag növényközösségeket találtak, amely hatására felmerült bennük, hogy a Kárpát-medencei élőhelyek talán nem is lehettek olyan fajszegények a jégkorszakban, mint azt korábban a tudósok gondolták.
A jégkorszaki fajgazdagság vizsgálatához az egyik legfontosabb növényi tulajdonság a hidegtűrő képesség, ezért a szerzők egy globális fajelterjedési adatbázis felhasználásával megvizsgálták, hogy a Magyarországon őshonos fajok mekkora része fordul elő ma olyan hideg klímán, mint amilyen a jégkorszak hidegmaximumán volt az országban. “Meglepődtünk, mert a vártnál sokkal nagyobb értéket, 80,3 százalékot kaptunk. Ez azt jelenti, hogy ha kimegyünk egy rétre sétálni, akkor tíz ott előforduló őshonos fajból nyolc a hidegtűrő képessége alapján potenciálisan túlélhette a jégkorszakot hazánk területén” – idézi a közlemény Molnár Ábel Pétert, a cikk vezető szerzőjét. A kutatók által megfogalmazott elképzelést erősítik azok az új genetikai vizsgálatok is, amelyek több őshonos gyepi, erdei és mocsári fajjal kapcsolatban is kimutatták, hogy az a Kárpát-medencében élte túl a jégkorszak leghidegebb időszakát. A kutatás azért is nagy jelentőségű, mert nem mindegy, hogy egy táj növényfajtái a jégkorszak után, vagyis 10-12 ezer évvel ezelőtt vándoroltak oda délebbről, vagy helyben élnek már több tíz-, akár több százezer éve.
Molnár Zsolt, a tanulmány egyik társszerzője szerint tudatosítani kell, hogy amikor egy ősi, természetes élőhelyet beszánt, vagy beépít az ember, akkor egy kiemelkedően értékes természeti örökséget, potenciálisan sok tízezer éve együtt élő fajok közösségét pusztítja el. A tanulmány amellett, hogy a közép-európai ökológiai és vegetációtörténeti kutatások számára új irányokat fogalmaz meg, a korábban elképzelt jégkorszaki képet is átrajzolja, és megmutatja, hogy a Kárpát-medencében a mamutok és bölények nem egy fajszegény, sivár, jeges tájban élhettek, hanem egy nyáron virágzó legelőkkel tarkított erdős-gyepes vidéken. A tanulmány eredményeiről egy festmény is készült. A szerzők Zsoldos Márton természet-illusztrátorral együtt dolgozva megjelenítették, hogy milyen lehetett a Mátra déli előtere a jégkorszak leghidegebb időszakában a cikk eredményei alapján. A kép ennek az időszaknak egy július eleji állapotát ábrázolja. A gyep fajgazdagságát olyan fajok adják, amelyek ma a tájban előfordulnak és genetikai vagy hidegtűrési vizsgálat alapján előfordulhattak a jégkorszak leghidegebb időszakában is. Számos faj mellett ilyen például a kunkorgó árvalányhaj, a mezei üröm, a magyar szegfű, a pusztai meténg, a bárányüröm, a sárga len, a pusztai kutyatej, vagy a ligeti zsálya is.