Túlszaporodtak a horvát barnamedvék

Mára szinte mindennapossá vált, hogy települések vagy utak közelében látnak medvét az emberek Gorski Kotarban – állítja Dario Majnaric a térség barnamedve-állományának kutatója, aki szerint Károlyváros (Karlovac) és Fiume (Rijeka) közötti, erdővel borított hegyvidéki részén fél évszázad alatt tízszeresére nőtt a barnamedvék száma.

Míg a hatvanas években 30 állat volt a környéken, manapság számuk mintegy 300-ra tehető, ami csaknem egyharmada az országos állománynak. A szakember szerint az állatok olyannyira elszaporodtak, hogy egyes részeken négy medve jut ezer hektárra, ami a legmagasabb egyedsűrűség Európában. Túlszaporodásuk a kedvező éghajlati viszonyok és az intenzív vadgazdálkodás, vagyis a takarmányozás eredménye – véli Majnaric. Szerinte az utóbbi években a vadászok is kevesebbet lőttek ki az engedélyezettnél. Ezért a medvék mostanra belakták a terület minden részét, élőhelyük szűkössége miatt egyre közelebb kerülve az ember élőhelyéhez. Ez pedig a jellemzően aprófalvas, kevesebb mint 100 fő alatti települések lakossága számára egyre elfogadhatatlanabb – derül ki a Novi list napilap cikkből.

Majnaric szerint az áttelepítési kísérletek nem jártak eredménnyel, mert a medvék néhány napon belül hazajöttek új lakóhelyükről. A horvátországi állatkertek és a menhelyek is beteltek már, így egyetlen megoldásként a kilövés maradt – magyarázza. Hozzátéve, hogy tisztában van azzal, álláspontját miként fogadják azok, akik távol élnek a medvéktől és családtagjaik még elméletileg sem találkozhatnak a ragadozóval. “Az ember és a medve együttélésében az ember a fontosabb” – hangsúlyozza a szakember a lapinterjúban, figyelmeztetve, hogy csak idő kérdése egy újabb medvetámadás. Horvátországban legutóbb augusztus végén erdei séta közben támadt egy Gorski Kotar-i lakosra medve. A férfit kórházba kellett szállítani, hasi és végtagsebeit összevarrták. A 28 éves fiatalember kutyájának köszönhetően menekült meg a nagytestű állat karmaiból – írta korábban a helyi sajtó.

Ajánlott tartalom

Passzold vissza, Tesó! – a Jane Goodall Intézet mobil újrahasznosítási programja nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit.