A kínai hatóságok bezárni kényszerülnek a Talienben (Dalian), az ország egy észak-keleti városában működő vegyi üzemet.

Tüntetők miatt bezárják a vegyi üzemet

A kínai hatóságok bezárni kényszerülnek a Talienben (Dalian), az ország egy észak-keleti városában működő vegyi üzemet.

A döntés mögött egyértelműen az üzemi védőgát múlt heti átszakadása áll, melynek következtében emberre és környezetre káros paraxilol vegyület ömölhetett ki nagy mennyiségben. A baleset után kialakult vasárnapi tömegtüntetésben rendőrök csaptak össze a demonstrálókkal. Sérülésekről mindezidáig nem érkezett jelentés. A közfelháborodás következtében azonban a felsőbb vezetés úgy döntött, hogy „azonnali hatállyal” megszünteti a gyárat. Emellett ígéretet tettek az üzem elköltöztetésére is – tudósított a BBC. A városon alig egy hete végigsöpört trópusi vihar következtében sérült meg súlyosan az üzem köré épült gát, mely különböző káros, illetve mérgező vegyi anyagok, elsősorban paraxilol természetbe való kijutását volt hivatott megakadályozni. Habár időközben elvégezték a szükséges javítási munkálatokat, Talien lakossága mégis tömegtüntetést szervezett vasárnap, a gyár azonnali bezárását követelve. A demonstráción megközelítőleg 12 ezer ember vett részt, köztük gyermekek is, a paraxilol felhasználása ellen tiltakozó táblákat hordozva. A Hszinhua (Xinhua) kínai állami hírügynökség értesülései szerint  Tang Csün (Tang Jun), a városi vezetőség egy tagja megkísérelte lecsendesíteni a tömeget, de mivel erőfeszítései nem hoztak sikert, rendőri erők oszlatták szét a demonstrálókat. A megmozdulást online közösségi weboldalakon szervezték meg, bár a kínai hatóságok eleinte megpróbálták blokkolni a „paraxilol” vagy „Dalian” címszavakkal történő keresést.

 
Az egyébként színtelen, de jellegzetes illatú paraxilol vegyület a benzol egyik származéka. Kisebb mennyiségben szem- és bőrirritációt okozhat. Ugyanakkor, ha az egyén hosszabb ideig van kitéve a folyékony anyag közelségének vagy nagyobb koncentrátumú dózis kerül a szervezetébe, súlyosan károsíthatja a belső szerveket, elsősorban a tüdőt. A paraxilolt elsősorban a műanyag- és vegyipar hasznosítja, műanyagok, poliészter, illetve különböző háztartási tisztítószerek előállítására. Biztonságos körülmények között meg lehet akadályozni, hogy az anyag a környezetbe jusson, de Talien város több lakója úgy véli, hogy itt nem álltak fenn ezek a feltételek. Nem csak a védőgát minősége bizonyult megkérdőjelezhetőnek, de szemtanúk beszámolói alapján a gyár már hónapokkal a hivatalos működési engedély megérkezése előtt is illegálisan működhetett.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.