Új hulladékgyűjtőket kapott Hódmezővásárhely

Uniós támogatással 1,09 milliárd forintos beruházással fejlesztették a hulladékgazdálkodás rendszerét Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.

A közlemény szerint a 2017-ben indult, az Építési és Közlekedési Minisztériummal konzorciumban megvalósuló beruházás költségeiből 980 millió forintot biztosított vissza nem térítendő európai uniós támogatás, 110 millió forint önrészt pedig sajáterő támogatási pályázaton kapott az önkormányzat a hazai költségvetésből. A projekt során egyaránt fejlesztették a vegyes és a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét; 4500 darab kerekes, műanyag hulladékgyűjtő edényt vásároltak, így a háztartások igényeiknek megfelelően már többféle méretű – 60, 120 és 240 literes – kuka közül választhatnak.

Kétszáz darab 1100 literes műanyag, billenő fedelű szelektív hulladékgyűjtő konténert és százhúsz 1100 literes horganyzott acél hulladékgyűjtő konténert is beszereztek, emellett nyitott, szimmetrikus görgős konténereket, valamint tömörítő tartályokat és tömörítő présfejeket is üzembe állítottak. A hulladékgyűjtés logisztikáját hat, újonnan vásárolt két- és háromtengelyes hátulsó töltésű hulladékgyűjtő gépkocsi, valamint egy-egy görgős, valamint kétkaros konténeremelő felépítményes tehergépkocsi és kettő a görgős konténerszállítóhoz használt pótkocsi teszi hatékonyabbá. A beruházás részeként kialakítottak egy új hulladékudvart is. A projekt fontos része volt a modern hulladékgazdálkodási rendszert bemutató, a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő, a környezettudatosságot erősítő szemléletformáló kampány is – áll a közleményben.

Ajánlott tartalom

Több tonnányi szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni a MÁV-START szén-dioxid-számlálójának

Mintegy 2,6 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni a MÁV-START Zrt. szén-dioxid-számlálójának hároméves működése alatt, ez hozzávetőlegesen egy kétszázezres nagyváros éves kibocsátásával egyenlő - közölte a MÁV-Volán csoport szombaton az MTI-vel.