Új információk érkeztek a Tesla Cybertruckról

Szinte bármikor számíthatunk rá, hogy a Tesla vezére, Elon Musk egy sornyi tweetben meglepetésszerűen jelent be újabb és újabb információkat a gyártó terveiről és az érkező modellekről.

Az afrikai származású üzletember a minap is így tett, és világossá tett néhány újdonságot az egyik legjobban várt modelljükkel, a Cybertruckkal kapcsolatban, írta a teslasok.hu. Mint kiderült, a Tesla ismét megváltoztatta a kasztni méreteiről szóló terveit, és mostanra 82 hüvelyk, azaz nagyjából 2082 milliméter szélesre tervezik az elektromos pickupot. A bemutatókor a színpadra gurult modell ennél szélesebb, 84 hüvelyk, azaz 2133 milliméter volt, és az ez utáni első tervek alapján a tömeggyártásba már egy 80 hüvelyk széles kasztni került volna, de a Tesla úgy látta, hogy ez túl keskeny lenne. Így végül a prototípus mérete és a későbbi tervek közé lőtték be az új elképzelést. Jelen állás szerint emellett a tengelytáv 3807 mm lesz, az autó hossza és magassága pedig 5885 és 1905 milliméter. Továbbá a márka főnöke azt is elmondta, hogy az alapfelszereltség részét képzi majd egy gyárilag a kasztniba épített fényhíd is az autó tetején, amely segíti majd a Cybertruck off-road felhasználását. Érdekes, hogy ez a prototípuson még nem szerepelt, de miután Musk elárulta ezt az apróságot, egyből meg is jelent az egyik esport rendezvényen egy olyan Cybertruck, amelyen megláthattuk, hogy hogyan áll a futurisztikus elektromos pickupon a gyári fényvető. A Cybertruck egyébként is különleges lámpákkal érkezik majd a piacra, hiszen az autó elején teljes szélességében húzódó fényszórócsík sokakat meglepett az első beguruláskor. Később, mikor Elon Musk szabadon elvitte egy-egy körre a Cybertruck prototípusát, megbizonyosodhattunk arról, hogy a két szélső, teljes értékű lámpa közötti rész inkább csak stíluselem, mintsem az út megvilágítására szolgáló fényforrás.

Ajánlott tartalom

Az ólmozott benzin mérgező anyaga még mindig kimutatható London levegőjében

A húsz éve betiltott ólmozott benzinből származó ólom még mindig kimutatható a brit főváros levegőjében a londoni Imperial College kutatói szerint, akik úgy vélik, hogy az ólmozott üzemanyagok öröksége ráül a világ legtöbb városára.