Új regionális szolgáltatási központ -megújuló energiaforrásokkal

Mindig öröm olyan beruházásokról hallani, ahol nemcsak az előállított termék, de az előállítás módja is a környezet védelmét és a fenntarthatóságot szolgálja. Ilyen hatalmas beruházásra készül a környezetbarát műanyag zsaluzásban piacvezető MEVA Zsaluredszerek Zrt is.


A 3 milliárd forintos beruházás előkészítése már végső fázisába ért. A Budapest agglomerációjában, 2023-ra tervezett, 25 000 négyzetméteres telephely fejlesztésnek köszönhetően nem csak a hazai, de a környező országokból érkező bérleti zsalupark eszközeinek felújítását, és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is rugalmasan ki tudja elégíteni. A 3 200 négyzetméteres, irodákat és karbantartó üzemet magába foglaló csarnokot a 20 000 négyzetméteres tárolóterület szolgálja majd ki. „A technológia kevés élő munkával készíti elő többek között a cégünk innovációját, a famentes környezetbarát műanyag zsaluhéjakat a korlátlan számú újrafelhasználásra.” – mondta Botta D. Mihály, a Meva Zsalurendszerek Zrt. vezérigazgatója. – „A több mint fél évszázada működő Meva családi vállalkozás, amelynek létét a környezetre tekintettel folyó üzletmenet régen meghatározza. Ennek legjobb példája a több mint 20 éve forgalmazott famentes műanyag zsaluhéj, a Meva találmánya, amellyel máig egyedülálló a zsalupiacon. De jó példája a hamarosan megépülő magyar telephely, amely tevékenységének minden lehetséges részterületén megújuló energiaforrásokat fog használni.”

A projekt tehát a cég elveihez hűen, minél több megújuló energiaforrás felhasználásával fog a jövőben működni, a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében.

Hogy állunk fával?

Az EP információi szerint az EU- ban a világ összes erdeinek csak csekély része, 5%- a található meg, nagyjából 158 millió hektáros területet foglalnak el. Magyarország területének 22%- a erdős terület, ezzel EU- s viszonylatban az utolsók között a 23. helyen áll. Az utóbbi évek erdőgazdasági törekvései ugyan célul tűzték ki az erdőterületek növelését, de az új telepítések sajnos csak hosszú idő elteltével lesznek képesek pótolni a korábban kivágottakat. Ezeknek pedig csak 1,6%- a települt kifejezetten ipari célra. Ebből is látszik, hogy milyen fontos feladat az ipari célú fakitermelés visszaszorítása, megállítása.

Famentes zsaluzás a fenntartható jövőért

Nem is gondolnánk, hogy egy- egy építőipari beruházás milyen jelentős faanyagigénnyel járhat. A fából készült zsaluzat például a legtöbb esetben többször már nem használható fel, kárba vész. Napjainkban, amikor a fa drága, és erdőterületekben sem bővelkedünk, minden olyan megoldást, ami az ipari célú fakitermelést visszaszorítja, támogatni kell. Az építőipari cégek már rég óta innovációik fókuszába helyezték a környezetbarát, fenntartható technológiák fejlesztését. A zsalukat gyártó MEVA választékában is már 20 éve elérhetők a számtalanszor felhasználható, újrahasznosítható zsalutáblák, amelyek az építkezések fafelhasználásának visszaszorításában oroszlánszerepet játszanak. A Meva a műanyag zsaluhéj feltalálója és bevezetése óta egyedüli, piacvezető forgalmazójának szakemberei azt is elárulták, hogy a műanyag zsaluhéj több mint 20 éves pályafutása alatt, az érvényes 7 év garanciális idő alatt senki nem élt a reklamáció lehetőségével.

Tőlük nyugatabbra ezek használata már régóta mindennapos és szerencsére napjainkban már a hazai piacon is egyre többen ismerik fel jelentőségüket. További előnye a technológiának, hogy a zsaluzat bármilyen geometria formához, bonyolult térbeli elemhez alkalmazható, legyen szó akár hatalmas beruházásról, vagy akár egy csak egy családi ház építéséről. Ily módon pedig, ha csak kicsiben is, de bárki, akinek fontos, hogy mekkora ökológiai lábnyomot hagy maga után, hozzájárulhat a fakitermelés visszaszorításához. Az erdő a „föld tüdeje”, megóvása fontos társadalmi feladat. 

 

 

Bővebben a telephelyfejlesztésről: https://shop.meva.hu/hirek/8-uj-regionalis-szolgaltatasi-kozponttal-magyarorszagon

Bővebben a famentes zsaluzásról: https://shop.meva.hu/hirek/2-valtson-a-legkorszerubb-famentes-zsalutechnologiakra

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.