Újabb cég vonul ki hazánkból

A génmódosított élelmiszerek európai kudarcának újabb bizonyítékaként értékeli a német BASF géntechnológiai óriáscég európai piacról történő kivonulását a Magyar Természetvédők Szövetsége.

„Ez egy újabb szög a genetikailag módosított élelmiszerek európai koporsójában. Senki nem akar belőlük enni, és nagyon kevesen hajlandóak termeszteni a génmódosított növényeket. Nagyszerű nap ez az európai fogyasztók és a gazdák számára, amely megnyitja az utat az Unió előtt, hogy Európa egy zöldebb és a közvélemény számára is elfogadhatóbb mezőgazdaság felé mozduljon el.” – kommentálta a hírt Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programfelelőse. Sajtóközleményében a BASF bejelentette, hogy kivonul az európai piacról, továbbá leállítja az Amflora génmódosított burgonya forgalmazását is. E génmódosított növény európai termesztését 2010-ben engedélyezte John Dalli, az EU egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa. A termesztés első évében ugyanakkor a burgonyákban a BASF egy másik, engedéllyel nem rendelkező génmódosított fajtájából származó szennyezést találtak, ezért meg kellett semmisíteni a termést.

„Ez a hír elég nagy szégyen John Dalli számára is. Hivatalba lépése során ugyanis az EU-s vezető odaszegezte nevét a génmódosított termékek árbocára és jóváhagyta a BASF génmódosított burgonyájának köztermesztésbe vonását. Két évre rá a BASF kihúzta a dugót, és a génmódosított növények hanyatlása folytatódik.” – tette hozzá Adrian Bebb, a Föld Barátai Európa élelmiszer kampányfelelőse.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.