Újabb energiaár-kedvezményeket vezetne be a lengyel kormány

Újabb energiaár-kedvezményeket vezetne be a lengyel kormány: a hétfői ülésén elfogadott törvénymódosítási tervezet szerint megemelnék a kedvezményes lakossági energiaárakra feljogosító fogyasztási küszöböt, és csökkentenék az energiaárakat a helyi önkormányzatok, a kis- és középvállalkozók, valamint az úgynevezett érzékeny fogyasztók számára is.

A jogszabály a következőkben a parlament elé kerül. A lengyel klímaügyi és környezetvédelmi minisztérium honlapján elérhető közlemény szerint a tavaly ősszel hatályba lépett törvényen módosító  tervezet értelmében évi 2000 kilowattóráról 3000 kilowattórára  emelnék azt a fogyasztási küszöböt, amely alatt kedvezményes, a tavalyi szintnek megfelelő tarifák érvényesek az idén is a lakossági energiaárak esetében. A fogyatékkal élők családjai számára szintén az eddiginél  magasabb, 3600 kilowattóra fogyasztási küszöböt szabnának meg, a nagy családok és a gazdák családjainak pedig 4000 kilowattóra a küszöb. A kis- és középvállalatok, a helyi önkormányzatok, valamint az úgynevezett érzékeny fogyasztók (például kórházak, iskolák) esetében a maximális lehetséges energiaár október 1-től megawattóránként 693 zlotyt (59,7 ezer forint) tenne ki a jelenlegi – szintén kedvezményes – 785 zloty  (67,6 ezer forint) helyett.

A közleményben Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi minisztert idézik, aki a törvénymódosítás céljaként  a lengyel családok, az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalkozók védelmét jelölte meg „az Oroszország által kiváltott energetikai háború következményei előtt”. Lengyelország villamosenergia-rendszere stabilan működik, és a költségvetési helyzet lehetővé teszi a kedvezményeket – húzta alá a tárcavezető. Megerősítette: érvényben maradnak azok a tavaly ősszel elfogadott előírások is, amelyek értelmében a lakossági energiaárak esetében  2024-ben tíz százalékos kedvezmény jár majd azoknak a háztartásoknak, amelyek a 2022. október 1-je és 2023. december 31-e közötti időszakban  legalább tíz százalékkal csökkentik áramfogyasztásukat a 2021. október 1-je és 2022. december 31-e közötti időszakhoz képest.

Ajánlott tartalom

Kína és Magyarország új kutatóközpontot hoz létre Zalaegerszegen

Intelligens, új energiájú járművekre és energiatároló rendszerekre fókuszáló kutatási, fejlesztési és tanúsítási központot tervez létesíteni Zalaegerszegen egy kínai–magyar konzorcium.