Újabb fajokkal bővült a zöldtárca Vadonleső programja

Március elejétől két állat- és három növényfajjal bővült a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) tavaly ősszel indult Vadonleső programja – közölte a zöldtárca csütörtökön.

Eszerint a természetjárók az eddigi kilenc állatfajon túl immár a hóvirág, a tavaszi hérics, a leánykökörcsin, a mocsári teknős és az imádkozó sáska megfigyelési helyét, idejét és körülményeit is rögzíthetik a www.vadonleso.hu honlapon.
Az internetes oldal is megújult: rendszeresen frissülő hírek rovattal, a korábbi megfigyeléseket bemutató összesített térképpel és hazai természetfotósok által készített képanyaggal teszi még vonzóbbá a magyarországi természeti kincsek megismerését – olvasható a tárca közleményében.

Tavaly szeptember óta lelkes önkéntesek több mint 2300 előfordulási adatot regisztráltak a programban az eddigi kilenc állatfaj elterjedésével kapcsolatban. Emellett számos ötlettel is előrukkoltak a megfigyelők: új fajokat ajánlottak, fényképeket, kisfilmeket küldtek és építő jellegű továbbfejlesztési irányokat javasoltak – közölték a szervezők.
Az Európában úttörő jellegű Vadonleső programot a KvVM hozta létre és tartja fenn. A program bekerült a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszerbe (NBmR), mely Magyarország természeti állapotát követi nyomon már több mint tíz éve. Az adatgyűjtésben bárki részt vehet, aki rendelkezik internet kapcsolattal és számítógéppel. A programban további bővítések is várhatók még ebben az évben, a zöldtárca újabb növény- és állatfajok bevezetését tervezi.

Szabó Imre miniszter a tárca egy másik közleménye szerint a közelgő nőnap alkalmából felhívja a figyelmet arra, hogy a hóvirág 2005 szeptembere óta veszélyeztetett növénynek számít az Európai Unióban, s mint ilyen, védett. A védetté nyilvánítást megelőzően Magyarországon évente több millió tő hóvirágot szakítottak le – javarészt a nemzeti parkok védett területeiről – és adtak el nőnap környékén.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.