Újabb jelentős gázlelőhelyet fedezett fel Ukrajnában a Naftohaz ukrán állami gázvállalathoz tartozó Ukrhazvidobuvannya gázkitermelő cég - hozta nyilvánosságra kedden honlapján a Naftohaz.

Újabb jelentős gázlelőhelyre bukkantak Ukrajnában

Újabb jelentős gázlelőhelyet fedezett fel Ukrajnában a Naftohaz ukrán állami gázvállalathoz tartozó Ukrhazvidobuvannya gázkitermelő cég – hozta nyilvánosságra kedden honlapján a Naftohaz.

A lelőhely készleteit egymilliárd köbméterre becsülik. “A mezőt közel négyezer méter mélyen fedezték fel a földfelszínről lefúrva a mélybe. A kapott geológiai információk szerint az új mező készletei elérhetik az egymilliárd köbméter földgázt” – fejtette ki jelentésében az ukrán gázvállalat. Hozzátette, hogy az Ukrhazvidobuvannya folytatja a geológiai kutatási programot ezen a területen, és további kútfúrásokat terveznek. A közleményből nem derült ki, hol található a lelőhely. A vállalat emlékeztetett arra, hogy nem ez az első új szénhidrogén-lelőhely, amelyet idén fedeztek fel Ukrajnában: a Naftohaz vállalatcsoport a közelmúltban indított be két nagy hozamú kutat, amelyek együttesen több mint 430 ezer köbméter gázt termelnek ki naponta. “A készletek növelésével perspektívát teremtünk a gáztermelés fenntartható növekedéséhez” – jelentette ki Oleh Tolmacsev, a gázkitermelő cég ügyvezető igazgatója.

Ajánlott tartalom

Hatalmas beruházásra készül az Alteo

Az Alteo összességében 5,5 milliárd forintos önerős beruházásban bővíti szabályozási központját, ennek keretében Sopronban és Győrben egy 8 megawatt(MW)/15 megawattóra (MWh) kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót, valamint egy 3MW és egy 6MW villamos kapacitású gázmotort állítanak üzembe jövő év első felében a két helyszínen - közölte az energetikai szolgáltató- és kereskedővállalat szerdán az MTI-vel.